2019. dec. 28.

Zöldséges rántotta

Olajat forrósítok, ráteszek kb. két marék fagyasztott zöldségkeveréket, enyhén sózom, ízlés szerint fűszerezem (bors, chili, zöldfűszerek), és 5-10 percig pirítom. Néhány tojást villával felverek, sózom, borsozom, és megpirított zöldkeverékre öntöm. Pár perc alatt összesütöm. 

Tálaláskor reszelt sajtot, és pirospaprikát szórok a tetejére. Friss kenyérrel tálalom.

2019. dec. 26.

Mézes-mustáros csirkecomb

Az alaprecept a Mézes-mustáros csirkecomb gyömbéres almával, melyet az alábbi módosításokkal készítettem el:

2 evőkanál mézet, 2 evőkanál mustárt, és két gerezd aprított fokhagymát összekeverek egy kis tálkába, majd felhasználásig a hűtőbe tárolom. A sütőt előmelegítem.

A csirkecombokat előkészítést követően kiterítettem, majd sóval, borssal, chilivel, majorannával mindkét oldalukat befűszereztem, és az előzőleg elkészített mézes-mustáros pácba forgatom.

 A tepsit kikenem vékonyan zsiradékkal, és bőrös felükkel lefelé belefektetem a csirkecombokat. A megmaradt pácot is szétosztom a húsokon, majd az előmelegített sütőbe 200 fokon sütöm. Sütés közben megforgalom őket, és a forró olajjal locsolgatom, hogy a bőrös fele is meg tudjon pirulni a húsnak.

Keksztekercs kókuszosan

Az alaprecept a Keksztekercs, melyet az alábbi módosításokkal készítettem el:

a tésztához:
50 dkg darált keksz
30 dkg porcukor
6 ek. kakaópor

néhány evőkanál kókuszreszelék
néhány dl tej

a krémhez:

20 dkg puha margarin
20 dkg porcukor
2 tasak vaníliás cukor
2 tojás

néhány evőkanál kókuszreszelék

A tésztához valókat összegyúrtam, rúddá formáztam, félbevágtam, majd egyenként kinyújtottam téglalap-alakúra. A krém alapanyagait robotgéppel kikevertem, a kinyújtott tésztalapokra kentem. Óvatosan feltekertem, mint a bejglit. Nekem annyi krémem maradt, hogy a rúd külső részét is bekentem vele, melyet kókuszreszelékkel szórtam be. A végén b
ecsomagoltam alufóliába, majd betettem a mélyhűtőbe.

Célszerű annyit felszeletelni, amennyi egyszerre elfogy, mert nagyon megpuhul szobahőmérsékleten.

52. hét - Menü

Kedd:
- Keksztekercs
- Zöldséges rántotta

Csütörtök:
- Majonézes borsó
- Mézes-mustáros csirkecomb

Szombat:
- Fűszeres sült csirke-, és pulyamell rizzsel, és sajtmártással

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...