2013. aug. 31.

Tejszínes ragu tócsiban

A recept forrása: Alíz konyhája

a tócsihoz:
4 nagy krumpli
1 tojás
1 hagyma
2-3 ek. liszt
só, bors
olaj

a raguhoz:
fél kg csirke- vagy sertéshús
1 hagyma
tejszín
1 ek. liszt
1 paradicsom (paradicsompüré)
fokhagyma, só, bors
olaj

a tetejére:
tejföl
sajt

A ragu elkészítése:
Az apróra vágott hagymát olajon megpirítjuk, majd rádobjuk a kockára vágott húst, és fehéredésig sütjük. Fűszerezzük, és kevés vizet öntünk alá. A paradicsomot felkockázva hozzáadjuk. Ha a hús puha, megszórjuk liszttel, és annyi tejszínnel öntjük fel, hogy szaftos legyen. Utóízesítjük.

A tócsi elkészítése:
A krumplit lereszeljük, majd tojással, apróra vágott hagymával, fűszerekkel, és liszttel keverjük össze. Serpenyőbe olajon palacsinta-nagyságú tócsikat sütök a masszából, és tányérokra szedem őket.

A megsült tócsik egyik felére ragut halmozok, majd ráhajtom a tócsi másik felét, a tetejére tejfölt kenek, és reszelt sajttal szórom meg. Melegen tálalom!

Előre is elkészíthetjük, de ilyenkor érdemes mikróba vagy előmelegített sütőbe tolni, hogy átforrósítsuk az ételt tálalás előtt.

2013. aug. 30.

Sós tea(sütemény)



fél kg liszt
40 dkg margarin
8 dkg sajt
2 tojássárga
1 dl tejszín
2 dkg só

reszelt sajt a tetejére
tojás a kenéshez

Összegyúrjuk a hozzávalókat, ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk, majd a fagyasztóba rakjuk dermedni. Felhasználás előtt a sütőt előmelegítjük, közben pedig pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk a tésztát. Vékonyan kikent tepsibe rakosgatjuk, a tetejét lekenjük tojással, és megszórjuk reszelt sajttal.

Forró sütőbe toljuk, és szép pirosra sütjük a tetejét.

2013. aug. 29.

Kefíres

1 kefír (175 grammos)
1 kefires pohár kristálycukor
1 kefires pohár olaj
2 kefires pohár liszt
3 tojás
1 sütőpor
csipet só
gyümölcs (friss vagy fagyasztott)

A kefires doboz lesz a mérce!

A hozzávalókat robotgéppel alaposan kikevered, kikent-kilisztezett közepes tepsibe töltöd, majd kirakod a tetejét darabolt gyümölccsel.

Előmelegített sütőbe tolod, és tűpróbáig sütöd. (A legtöbbször mi meggyes verzióban készítjük - meggyes piskóta gyanánt.

2013. aug. 28.

Paradicsomsaláta


paradicsom
vöröshagyma
só, bors, cukor
ecet, víz

A paradicsomot vékony karikára, a hagymát először félbe, majd félkarikára vágom, majd egy nagy tálba felváltva rakom egymásra őket.

Kb. 1 liter vízhez sót, cukrot, ecetet, borsot adunk ízléstől függően - a víz mennyisége a paradicsom, és hagyma mennyiségétől függ. Ecetes levet készítünk tehát - érződjön azért az ecet íze, mert a paradicsom, és a hagyma is vesz el az ecet savanykásságából.

Az elkészített levet a tálban levő zöldségekre öntöm, és hűtőbe téve érni hagyom! Főételhez köretként kínálom!

2013. aug. 27.

Sajtos-tejfölös tészta

száraztészta
olaj, só
reszelt sajt, tejföl

A tésztát bő, sós-olajos vízben kifőzöm, majd leszűröm, és leöblítem. Tányérokba szedem, meglocsolom tejföllel, és bőven rakok rá reszelt sajtot.

2013. aug. 26.

Köménymagos kifli

50 dkg liszt
2 dkg élesztő
3,5 dl tej
1 tk. só
1 ek. cukor
13 dkg margarin

tojás a kenéshez
só, kömény a szóráshoz

Az élesztőt kevés tejben, pici cukorral felfuttatjuk. A többi hozzávalót egy tálba kimérjük, majd amikor már az élesztő is felfutott, az egészet összegyúrjuk. Kelni hagyjuk.

Kelesztés után 2 cipóba osztjuk, és kör alakúra nyújtjuk. Cikkekre vagdossuk, és kívülről befelé haladva feltekerjük őket egyenként. A tetejét lekenjük tojással, és sóval, köménnyel megszórjuk.

Előmelegített sütőben pirosra sütjük.

2013. aug. 25.

Foszlós perec


A recept forrása: Az otthon ízei

a tésztához:
2,5 csésze liszt
3/4 csésze tej
2 dkg élesztő
2 ek. olaj
3 ek. zsír
1 tojás
1 ek. cukor
1 tk. só

tojás a tészta bekenéséhez

A hozzávalókból tésztát gyúrunk, majd meleg helyen 40 percig kelesztjük. Kelesztés után 8 részre osztjuk, és mindegyik részt kétfelé veszünk. Egyenként rudat sodrunk belőlük, és két-két darabot spirálszerűen összefonunk, majd a végüket összenyomjuk, hogy kör alakot kapjunk.

Alufóliával kibélelt tepsibe rakosgatjuk a pereceket, és még 10 percig pihentetjük - addig lekenjük tojással (köménnyel vagy egyéb maggal megszórhatjuk a tetejét). Előmelegített sütőbe kb. 25 perc alatt szép pirosra sütjük. 8 db lesz belőle.

2013. aug. 24.

Paradicsommártás

egy fej vöröshagyma aprítva
olaj, liszt, pirospaprika
1 doboz paradicsompüré
só, bors, cukor

Olajon hagymát pirítok, majd megszórom liszttel, és ezzel is pirítom egy ideig, aztán a tűzről lehúzva pirospaprikát hintek rá, és felöntöm a paradicsompürével. 

Sózom, borsozom, cukrozom, és összefőzöm az egészet. Ha túl sűrű lenne, adok hozzá vizet. Felforralom, kóstolgatom közben. Főtt krumplival tálalom.

2013. aug. 23.

Zsemlefánk

4 zsemle
2 dl tej
4 ek. cukor
3 tojás
4-5 ek. liszt
olaj
fahéjas porcukor

A zsemléket ujjnyi vastagra vágjuk. A tejben elkeverjük a cukrot. A tojást alaposan felverjük. A zsemléket belemártjuk a tejbe, megforgatjuk lisztbe, és felvert tojásba.

Olajat közepes forróságúra hevítünk, és kisütögetjük benne a zsemléket szép pirosra. Fahéjas porcukorral szórjuk meg tálaláskor! Kenyérrel, kaláccsal is működik!

2013. aug. 21.

Mákos palacsinta rumos szilvaöntettel

A recept forrása: Alíz konyhája

palacsinta

a töltelékhez:
12 dkg darált mák
10 dkg cukor
2 dl főzőtejszín
5 dkg mazsola
reszelt citrom
5 dkg vaj

az öntethez:
10 dkg szilvalekvár
rum vagy rumaroma

A cukrot vajjal karamellizálom, hozzáöntöm a tejszínt, feloldom benne. Felfőzöm, hozzáadom a darált mákot, a mazsolát, és a reszelt citromot. Kevergetem, míg sűrű nem lesz (hűlés közben tovább fog sűrűsödni).

Az öntetet a hozzávalókkal, és kevés vízzel felforrósítom. A palacsintákat megtöltöm a mákos masszával, összehajtom, és megöntözöm a lekváros öntettel.

2013. aug. 20.

Aludttejes pite

A recept forrása: F. Nagy Angéla - Régi és új ízek

30 dkg liszt
2 dl aludttej
20 dkg cukor
2 tojás
1 sütőpor
1 vaníliás cukor
10 dkg zsiradék + a tepsihez
30 dkg gyümölcs/5 dkg étcsokoládé (dió, mazsola)

A tészta hozzávalóit alaposan kikeverjük, és kikent, kilisztezett tepsibe öntjük. Tetejét meghintjük gyümölccsel,/dióval/mazsolával/csokival. Forró sütőbe toljuk, közepes tűznél sütjük. Hidegen tálaljuk.

2013. aug. 19.

Pöttyös tészta

30 dkg cukor
2 tojás
2 kis pohár tejföl (2x150 gramm)

Habosra keverjük a fenti hozzávalókat, majd hozzáadjuk az alábbiakat:

25 dkg liszt
1 sütőpor
1 csomag csokidara (rokokó)

Közepes méretű, kikent, kilisztezett tepsibe töltjük, és tűpróbáig sütjük.
Ha megsült, még melegen a következő mázat főzzük össze, és vonjuk be vele a kész piskótát:

10 dkg porcukor
1,5 ek. kakaó
1,5 ek. víz
1,5 ek. olaj

2013. aug. 18.

Élesztőpástétom

A recept forrása: Mindmegette

3 tojás
1 vöröshagyma
6 ek. zsemlemorzsa
3 dl tej
2-3 dl víz
só, bors, pirospaprika, majoránna
1 kocka élesztő
olaj

Az élesztőt elmorzsoljuk egy tálba, hozzáadjuk a tojásokat, a zsemlemorzsát, a tejet, és csomómentesre keverjük. 

A hagymát apróra vágjuk, olajon megpirítjuk, majd a tűzről lehúzva megszórjuk pirospaprikával, és gyorsan elkeverjük. Ehhez adjuk hozzá az előzőleg kikevert élesztős-tojásos masszát. Sóval, borssal, majoránnával ízesítjük, és állandóan kevergetve hozzáadunk kb. 2-3 dl vizet. 

Felforraljuk, és amikor már úgy pöfög, mint a puding, lekapcsoljuk alatta a lángot. Kihűtve tálaljuk friss zöldséggel.

2013. aug. 17.

Fűszeres húsgombóc uborkaszósszal

A recept forrása: Alíz konyhája

a gombóchoz:
60 dkg darált hús
1 tojás
2 ek. tejföl
2 ek. zsemlemorzsa
1 cs. Gyros fűszerkeverék

a szószhoz:
1 közepes uborka
3 dl tejföl
2 g. fokhagyma


A darált húst összekeverem a fűszerkeverék 2/3-val, a tojással, tejföllel, zsemlemorzsával. Gombócokat gyúrok belőle. Sós vízben főzöm ki őket - a víz felforrásától számítva kb. 20 percig fő minden gombóc. 

A szószhoz az uborkát lereszelem, és kikeverem tejföllel, reszelt fokhagymával, és sóval. Felhasználásig a hűtőbe rakom.

Tálaláskor a gombócokat uborkaszósszal együtt kínálom. Aki igényli, készíthet hozzá külön köretet is.

2013. aug. 16.

Mazsolás kuglóf

25 dkg liszt
25 dkg cukor
25 dkg margarin
4 tojás
2 csapott tk. sütőpor
csipet só
10 dkg mazsola
2 ek. rum/konyak
1/2 tk. fahéj

A margarint a cukorral simára keverjük, majd beleütjük a tojásokat, hozzáadjuk a sütőporos lisztet, sót, rumot, mazsolát, és fahéjat. Alaposan összedolgozzuk. 

Vajjal kikent, és kilisztezett kuglófformába töltjük, és előmelegített sütőbe tűpróbáig sütjük (kb. 80-90 perc). Porcukorral meghintve tálaljuk.

2013. aug. 15.

Kókuszgolyó

a masszához:
50 dkg darált keksz
10 dkg margarin
20 dkg porcukor
kakaópor
rum/rumaroma/konyak
tej
lekvár
fahéj

a hempergetéshez:
kókuszreszelék

A masszához valókat összegyúrjuk. A rum/konyak mennyiségét ízlés szerint adagoljuk hozzá, illetve az, hogy mennyi lekvár, és tej kell bele, attól függ, hogyan áll össze a massza.

Gombócokat készítünk belőle, kókuszreszelékbe hempergetjük, majd berakjuk a hűtőbe dermedni.

2013. aug. 14.

Kemény tojás

Bő, hideg, sós vízben feltesszük a tojásokat főni. Forrástól számított 10 perc elteltével kiszedjük, és hideg vízbe tesszük őket.

2013. aug. 13.

Lágy tojás

Enyhén sós vizet rakok fel a tűzre melegedni. Amikor forr, belerakom a tojásokat, és az újraforrástól számított harmadik perc elteltével kiveszem, és hideg vízbe rakom őket.

2013. aug. 12.

Körözött

  • 25 dkg túró összetörve
  • 1 fej vöröshagyma felkockázva 
  • só, bors, pirospaprika, fokhagyma
  • hegyes erős paprika felkarikázva
  • egész köménymag
  • tejföl (annyi, hogy ne legyen száraz)

A hozzávalókat egy tálba téve összekevered, és ízlés szerint adagolod hozzá a fűszereket. Pirítóssal, fehér kenyérrel kínáljuk!

2013. aug. 11.

Paradicsomos burgonyakrémleves

A recept forrása: Alíz konyhája

fél kg krumpli
1 vöröshagyma
2 ek. paradicsompüré
2 leveskocka/ételízesítő
só, pirospaprika, petrezselyem
olaj
1 dl tejföl
cukor

A hagymát finomra vágom, és olajon megpirítom, majd ráteszem a paradicsompürét, és azzal is pirítom 1 percig, megszórom pirospaprikával, elkeverem és felöntöm 1,5 liter vízzel.

Ízesítem leveskockával vagy ételízesítővel, hozzáadom a kockára vágott krumplit. Puhára főzöm.

A tejfölt kikeverem egy kis forró levessel, majd visszaöntöm az egészet a fazékba. Botmixerrel pépesítem, pici cukrot adok hozzá, ha kicsit savanykás lenne. Egyszer kiforralom, és levesgyönggyel, pirított kenyérkockával tálalom.

2013. aug. 10.

Túrókrokett szedermártással

a kroketthez:
50 dkg túró
3 tojás
5 dkg liszt
5 dkg zsemlemorzsa

olaj a sütéshez
zsemlemorzsa a panírozáshoz
porcukor a megszóráshoz

a mártáshoz:
20 dkg fekete szeder
2 dl zöld tea elkészítve
1 tk. étkezési keményítő (liszt is jó)
2-3 ek. méz
1 citrom reszelt héja

A villával összetört túróhoz adjuk a tojássárgákat, a lisztet, a zsemlemorzsát, majd sózzuk és összedolgozzuk, végül lazítjuk a felvert tojásfehérjével. Vizes kézzel ujjnyi vastag, 5-6 centis kroketteket formázunk, zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban pirosra sütjük.

A mártáshoz a fekete szedret felöntjük a teával, felforraljuk, hozzákeverjük a kevés vízzel hígított keményítőt (lisztet), besűrítjük, mézzel, citromhéjjal ízesítjük, és lehúzzuk a tűzről. 

Tálaláskor a kroketteket mártással locsoljuk meg, és porcukorral megszórva kínáljuk.

2013. aug. 9.

Békaszáj süti

a tésztához:
30 dkg liszt
25 dkg margarin
csipet só
6 ek. hideg víz (nem biztos, hogy kell ennyi)
1 ek. ecet

a töltelékhez:
lekvár

a szóráshoz:
porcukor

A tésztát előző este begyúrjuk. Másnap vékonyra kinyújtjuk, kerek kiszúróval kiszaggatjuk, lekvárt teszünk a közepébe, félbehajtjuk, és az ujjunkkal összenyomjuk a szélét.

180 fokos sütőben megsütjük. Sütés után még melegen porcukorral megszórjuk.

2013. aug. 8.

Kefíres-darás-gyümölcsös sütemény

4 kis doboz kefír
3,5 kefires doboz dara
3 kefires doboz cukor
2 kefires doboz olaj
1 sütőpor
1 vaníliás cukor
3 tojás

A fenti hozzávalókat kikeverni, és 1-2 óráig állni hagyni, hogy a dara megduzzadjon. Addig kibontjuk a csomagból a 6 réteslapot, és felkockázunk nagy mennyiségű vegyes befőttet, de friss gyümölcs is jó.

Egy nagy tepsit olajjal kikenünk, 2 réteslapot beleteszünk, erre jön a massza fele, és sok-sok felaprított gyümölcs. Megint 2 réteslappal folytatjuk, majd ráöntjük a massza másik felét, és ismét bőven megszórjuk gyümölccsel, s betakarjuk a maradék 2 réteslappal.

A tetejére az alábbiakból homogén anyagot keverünk, és rákenjük vékonyan a tepsiben levő összeállított tészta tetejére:

1 tojás
kevés olaj
kevés tejföl

Előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt készre sütjük!

2013. aug. 7.

Töltött krumpli

Fejenként 3-4 közepes krumplit félig megfőzünk, félbevágunk, s kikaparjuk a belüket. A kikapart belsőt egy tálba rakjuk, és összekeverjük a következőkkel tetszés szerinti mennyiségben:

kockára vágott szalonna vagy sonka
apróra vágott vöröshagyma
reszelt fokhagyma vagy fokhagymapor
mustár
tejföl
bors, só

Jól összedolgozzuk az egészet, hogy az ízek átjárják, és megtöltjük vele a fél krumplikat. Tepsit kenünk ki olajjal, vagy zsírral, s a töltött krumplikat egyenként belefektetjük, mindegyik tetejét megszórjuk egy kis őrölt rozmaringgal.

Betoljuk a sütőbe, és a krumpli pirulásáig sütjük!

2013. aug. 5.

Csirkeszárnyas zöldségleves

A recept forrása: Nők lapja

12 csirkeszárny
3 sárgarépa
2 petrezselyemgyökér
1 vöröshagyma
1 csokor petrezselyem (szárított is lehet)
15 dkg csiperke (konzerv is lehet)
2 dl tejföl
só, bors
2 babérlevél
1/2 citrom
3 ek. olaj
1 ek. liszt

A zöldségeket feldaraboljuk, a gombát, ha friss cikkekre vágjuk, a hagymát apróra, a csirkeszárnyakat pedig félbe.

A hagymát kevés olajon egy lábasban üvegesre pároljuk, majd rátesszük a csirkeszárnyakat, és fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk a zöldségeket is, és így az egészet tovább pároljuk. Felöntjük 2 l vízzel, ízesítjük sóval, borssal, babérral.

Lefedve 30-35 percig főzzük, liszt-víz-tejföl keverékével behabarjuk. Legvégül citromlét csepegtetünk bele ízlés szerint. Tálalásnál a leves tetejére petrezselymet szórunk.

2013. aug. 4.

Csokis-narancsos süti

A recept forrása: Csak a puffin

2 tojás
2 dl cukor
2 dl tejföl
2 ek. kakaópor
2 dl liszt
fél csomag sütőpor
2 narancs reszelt héja + leve
1 marék dió apróra vágva

A tojásokat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tejfölt, kakaóport, sütőporos lisztet, a narancshéjat-levet, és végül a diót.

Előmelegített sütőben, kikent-kilisztezett (közepes) sütőformába öntjük, és tűpróbáig sütjük. Finom, aromás sütemény!

2013. aug. 3.

Paprikás lisztbe forgatott angolna

1 angolna feldarabolva
pirospaprika, liszt
só, olaj

A megtisztított, és feldarabolt angolnát besózom, és állni hagyom felhasználásig. Sütés előtt leitatom róla a nedvességet!

Pirospaprikás lisztbe forgatom, majd azonnal forró olajba mindkét oldalát szép pirosra megsütöm. Majonézzel, fehér kenyérrel tálalom!

2013. aug. 2.

Sport szelet

A recept forrása: Alíz konyhája

50 dkg darált keksz
25 dkg margarin
25 dkg cukor
3 ek. kakaópor
2 dl tej
10 dkg keserű csoki + a mázhoz a tetejére
rum/rumaroma

A margarint a cukorral, tejjel takarékon összeolvasztom, majd belekeverem a kakaóport, rumot/rumaromát, a darabokra tördelt csokit, és végül a kekszet. Alaposan összedolgozom.

Kibélelt tepsibe simítom egyenletesen, majd hagyom, hogy kihűljön. Kihűtés után bevonom a tetejét csokimázzal, de enélkül is nagyon finom!

2013. aug. 1.

Elronthatatlan kókuszkocka

A recept forrása: Mindmegette

a tésztához:
1 tojás
3 dkg margarin
20 dkg porcukor
3 ek. méz (elhagyható)
1 tasak sütőpor
1 tasak vaníliás cukor
28 dkg liszt
kb. 1-1,5 dl tej

a bevonathoz:
22 dkg margarin
25 dkg cukor
5 dkg kakaópor
2 ek. rum vagy rumaroma
4 ek. tej
fahéj

a hempergetéshez:
kókuszreszelék

A tésztához a tojást, mézet, margarint, cukrot habosra keverjük, majd hozzáadjuk a sütőport, vaníliás cukrot, lisztet, és tejet. Kikent, kilisztezett kisebb tepsibe terítjük a masszát, és előmelegített sütőbe tűpróbáig sütjük. Kihűtjük, és felvágjuk kockákra.

A bevonathoz valókat tűzön összefőzzük, és ebbe forgatjuk a piskótakockákat, melyeket aztán kókuszreszelékbe hempergetünk.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...