A Puncstorta vázát kapcsos tortaformába sütött piskóta adja meg, melyet megtöltünk az úgynevezett Puncstorta töltelékkel.
Az első lépés:
4 tojásból piskótát készítünk: Piskóta
Kibélelt kapcsos tortaformába sütjük, nem tepsibe. Kihűlés után 2 lapot vágunk belőle - az egyik a torta alja, a másik a teteje lesz. Felhasználásig félrerakjuk.
A torta tölteléke:
4 tojásból piskótát sütünk - kikent tepsiformába - kihűlés után egy nagy tálba darabokra tépkedjük.
Kb. 25 dkg porcukorból és 30 dkg margarinból vajas krémet készítünk (kihabosítjuk), és az összedarabolt piskótához adjuk (érdemes apránként belegyúrni). Piros ételszínezékkel kissé rózsaszínűvé változtatjuk a masszát, és rummal vagy rumaromával ízesítjük. Kézzel összegyúrjuk a tálban levő alapanyagokat, és megkóstoljuk, hogy ízes-e. A lényeg az, hogy összeálljon a kész tésztamassza.
Összeállítjuk a tortát:
Előkészítünk egy kapcsos tortaformát, az aljára rakjuk az egyik piskótalapot, melyet lekvárral kenünk meg. Az előzőleg összeállított töltelék következik, melyet rányomogatunk a piskótára, de úgy, hogy ne törjön szét. A tetejére a második szintén lekvárral megkent piskótalap kerül (a lekváros rész a töltelék felőli oldalon legyen).
Egy éjszakára hideg helyre tesszük, másnap a tetejét bevonjuk fondanttal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.