2012. nov. 30.

Etyeki pogácsa

60 dkg liszt
25 dkg zsír
1 kispohár tejföl
1 kispohár kefir
2 dkg élesztő
1 tojás


sajt és tojás a tetejére

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk a sajt és az egyik tojás kivételével, majd gyúródeszka-szélességűre kinyújtjuk, és feltekerjük, mint a bejglit.

30-40 percig hideg helyen pihentetjük, addig előmelegítjük a sütőt, a tepsit előkészítjük, a sajtot lereszeljük, a másik tojást felverjük.

A pihenőidő letelte után a tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, a tetejét késsel megcsíkozzuk, (hogy a pogácsa teteje mintás legyen) majd kiszaggatjuk a tepsin felsorakoztatja felvert tojással lekenjük, és sajttal megszórjuk.

Addig sütjük, míg a teteje meg nem pirul.

Megjegyzés: a kispohár tejföl és kefir a 175 g-os kiszerelésűre vonatkozik.

2012. nov. 28.

Rántott gomba

nagyfejű gomba
liszt
tojás
zsemlemorzsa
só, bors

A gombát előkészítjük: megmossuk alaposan, és papírtörlővel kibélelt tányérba szedve leszárítjuk róla a vizet. Ha kicsit barnás lenne megmosás után is, akkor lehúzzuk a kalap bőrét.

Olajat forrósítunk, és a panírozáshoz valókat: lisztet, felvert tojást némi sóval és borssal, és zsemlemorzsát. Egyenként bundázzuk őket, majd kisütögetjük. Pár perc sütés kell neki, hogy ne legyen nagyon roppanós.

Körettel tálaljuk.

Lecsó


hegyes erőspaprika
tv paprika
paradicsom
lecsókolbász
vöröshagyma
fokhagyma
só, bors

Hegyes erős paprikát, tv paprikát, lecsókolbászt, és hagymát karikázok fel. A paradicsomot felcikkezem.

A hagymát olajon megpirítom, lehúzom a tűzről, pirospaprikával megszórom, elkeverem, és hozzáadom az előkészített paprikákat, és paradicsomot. Megzom, és várok, míg összeesik (közben kevergetem). Ekkor a kolbászt is belerakom, és az egészet készre főzöm. Ízesítem: só, bors, fokhagyma.

Megjegyzés: szárazkolbásszal is finom, sőt virslivel is. Köretként maradék nokedlivel, rizzsel is lehet enni.

Mézes keksz

25 dkg margarin
15 dkg kristálycukor
6 ek. méz
3 kk. mézeskalács fűszerkeverék
1 kk. narancshéj

A fenti hozzávalókat felolvasztani a tűzön egy lábasban, majd kihűteni. Ha kihűlt, hozzáadok 2 db egész tojást. Jól elkeverem, és az alábbiakat összegyúrom a tojásos masszával:

40 dkg liszt
pici só
2 kk. szódabikarbóna

Ha ragadna még egy kis lisztet beledolgozok. 1 napra hűtőbe teszem, majd másnap kinyújtom, kiszaggatom és előmelegített sütőben megsütöm. 

Megjegyzés: össze lehet őket tölteni lekvárral, úgy még finomabb

Húsleves



sertéscsont/szárny/farhát
1 nagy fej vöröshagyma
zöldségek
fokhagyma
só, bors
babérlevél

Felrakjuk hideg vízbe a sertéscsontot/szárnyat/farhátat főni, közepes lángon. Ha hab képződik a tetején, akkor leszedjük, majd hozzáadjuk az egész vöröshagymát, fokhagymát, babérlevelet, sót, egész borsot és a feldarabolt zöldségeket. Ami lehet: sárgarépa, fehérrépa, kelbimbó, karalábé, zeller, krumpli, kelkáposztalevél, gomba, zöldborsó, kinek mi van otthon.


Lassú tűzön puhára főzöm, közben kóstolgatom, hogy megfelelő-e a fűszerezése. Ha készen van, akkor leszűröm, külön tálra kirakom a húsos csontot és a zöldségeket.


Főzhetünk ki hozzá levestésztát is, ilyenkor a leszűrt léből egy fazékba merítünk, és abba főzzük meg a tésztát vagy egyéb levesbetétet.


A képen húsleves zöldségekkel, és daragaluskával látható.

2012. nov. 27.

Tejfölös tekercs

30 dkg liszt
1,5 dl langyos tej
1 dl étolaj
1 kiskanál só
1 dkg élesztő
2 tojás

a töltelékhez:
tejföl
sajt, szalonna, kolbász, sonka, pizzakrém, fokhagymapor

Az élesztőt kevés tejjel és egy kanál cukorral felfuttatjuk, majd a liszthez adjuk a sóval, kevés olajjal, és egy tojással együtt. Összedolgozzuk, ha nem állna össze, akkor a maradék tejjel, és olajjal lehet nem túl lággyá gyúrni. 

30-40 percig kelesztjük, majd kinyújtjuk. Közben a muffintepsit a maradék olajjal kikenjük, és a sütőt előmelegítjük.

A kinyújtott tésztára tejfölt kenünk, és ízlés szerint gazdagíthatjuk reszelt sajttal, szalonnával, kolbásszal, pizzakrémmel, fokhagymaporral vagy amivel szeretnénk.

Feltekerjük, és 12 darabra vágjuk, ezeket a muffintepsi mélyedéseibe állítjuk és a tetejét lekenjük a másik tojással.

25-30 percig sütjük előmelegített sütőbe.

változat: tejföl - reszelt sajt
változat 2: tejföl - szalonnakocka
változat 3: tejföl - szalonnakocka - reszelt sajt - fokhagymapor

Igazából nagyon sokféle variációja van ennek a tekercsnek - ki-mivel szereti, azzal tölti.

A receptet a Böbsi konyhájában talált Sajtos-tejfölös tekercs alapján készítettem el.

Párolt rizs

2,5 dl rizs
kb. 5 dl víz
só, bors
fokhagyma, vöröshagyma
egyéb fűszer

2,5 dl rizst mosunk meg vízben, és hagyjuk lecsepegni. Lábasban zsiradékot hevítünk, majd a rizst belerakjuk, és pirítjuk egy kevés ideig, majd felöntjük kb. 5 dl hideg vízzel. Ilyenkor rakjuk bele a sót, borsot, fokhagymát, illetve egyéb fűszereket, amiket szeretnénk.

Felforraljuk, és forrás után takarékra állítva a gázt, lefedve addig pároljuk, amíg a víz el nem tűnik a felszínéről. Keverni nem igazán szabad. Forrástól számítva 20-30 perc alatt készen van.

Znaimi ecetes borda

8 szelet karaj/tarja/csirkemell
2 ek. zsiradék
liszt

1 nagy fej vöröshagyma
1 petrezselyemgyökér
1 szál sárgarépa
1 dl tejföl
egy evőkanál liszt

karikára vágott ecetes uborka
só, bors, babérlevél

A kivert, megsózott hússzeleteket lisztbe mártjuk, és a zsiradékban elősütjük. A húst kivesszük és félretesszük, a zsírjában megpirítjuk a karikára vágott hagymát meg a zöldségeket. Egy kevés vizet öntünk alá, belerakjuk a fűszereket, a húst visszatesszük, és puhára pároljuk. Végül a húst tűzálló tálba rakjuk, melegen tartjuk, a mártását a lisztes tejföllel besűrítjük és áttörjük. A mártásba néhány karikára vágott ecetes uborkát teszünk és felforralva a húsra öntjük. Makarónival tálaljuk.

Megjegyzés: nokedli, tarhonya és párolt rizs is ugyanolyan jó hozzá

A receptet F. Nagy Angéla szakácskönyvéből készítettem el.

Gyümölcskenyér

20 dkg porcukor
6 tojás
20 dkg liszt
1 kávéskanál sütőpor
vegyes aszalt gyümölcs, és kockázott étcsokoládé/egy csomag rokokó/zselés cukor

A porcukrot kikeverem a 6 tojás sárgájával, majd hozzáadom a lisztet, és a sütőport. Végül a 6 tojás keményre felvert habját keverem óvatosan a masszához. Vegyes gyümölcsöt, tördelt csokit, zselés cukrot adok hozzá, és alufóliával kibélelt püspökkenyér, vagy őzgerinc formában megsütöm!

A Karácsony egyik biztosan terítékre kerülő süteménye!

Sült, szalonnás zöldség

olaj
vegyes fagyasztott zöldség
szalonna
só, bors
fokhagymapor/fokhagyma

zöldfűszerek

Olajat hevítek serpenyőben, rárakom a vegyes fagyasztott zöldséget, majd a csíkokra vágott szalonnával együtt összesütöm. (Só), bors, fokhagymapor, zöldfűszerek. Roppanósra készítem!


Péksüteménnyel tálalom!

Krumplis tócsi



krumpli, liszt

só, bors, fokhagyma
olaj

A krumplit nagy lyukú reszelőn lereszelem, hozzáadom a fűszereket és annyi lisztet, hogy összeálljon a tésztamassza.


Felhevített olajra teszek néhány evőkanállal a krumplis masszából, szétterítem, majd mindkét oldalát aranybarnára sütöm. Tejföllel kínálom.


Tapasztalataim:

Nos, anyám tesz bele tojást, én nem, tehát ha valakinek nincs otthon tojása, akkor ne ijedjen meg, hogy nem tud ezért tócsit sütni, mert deigentud!

Mi tenyérnyi méretűeket szoktunk készíteni, és általában feltétként tartalmas leves mellé esszük, de én el tudom képzelni önálló fogásként is!

Sós ropogós



55 dkg liszt
20 dkg zsír
2 dkg élesztő
kevés tej
pici cukor

tojás + kömény/szezámmag/sajt (a tetejére)

Kevés tejet melegítek, beleszórok egy kis cukrot, majd elmorzsolom benne az élesztőt, felfuttatom.

A lisztet összevegyítem a felfuttatott élesztővel, a zsírral és annyi sóval, hogy érezni lehessen a tésztában. Jól összegyúrom, kidolgozom. Ne legyen kemény a tészta, se túl lágy. Ha szükséges, langyos tejet adok hozzá.

1 órára hideg helyre rakom (hűtőbe), majd ujjnyi téglalappá nyújtom, csíkokra vágom, felvert tojással megkenem, megszórom köménymaggal, reszelt sajttal vagy szezámmaggal.

Előmelegített sütőbe teszem, s addig sütöm, míg a teteje megpirul.

Sült banán csokoládéval

2 érett banán
10 dkg étcsokoládé
diónyi vaj
főzőtejszín
durvára tört, sótlan mogyoró

A banánt hosszában félbevágjuk, és 180 fokon addig sütjük, amíg a héja egészen megfeketedik (kb. 12 perc). Közben a csokit megolvasztjuk, hozzáadunk pici vajat és tejszínt. Folyékony állagúra kevergetjük.

A csokit a sütőből kivett banánokra csurgatjuk, és megszórjuk tört mogyoróval.

Hegyaljai tarkabableves

20 dkg tarkabab
1 fej vöröshagyma
40 dkg savanyú káposzta
20 dkg füstölt kolbász
1,5 l csontlé (kockából is lehet)
2 dkg cukor
4 dkg liszt
2 dl tejföl
1 gerezd fokhagyma
3 ek. olaj
2 babérlevél
1 ek. ecet


Az előző nap beáztatott babot babérlevéllel hideg vízben feltesszük főni. A finomra vágott hagymát megpirítjuk az olajban, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, rátesszük a káposztát, és fedő alatt pároljuk. Amikor a bab megpuhult, belekeverjük a káposztát, a tejfölt, s felöntjük csontlével. Ecettel, cukorral ízesítjük. Világos rántással besűrítjük, majd beletesszük a karikázott kolbászt, ezzel még 4-5 percig készre főzzük.

Májgombóc májkrémből

1 kis májkrém
1 tojás
2 ek. zsemlemorzsa
petrezselyem
pici só, bors
vöröshagyma apróra vágva (de elhagyható)

Összedolgozzuk az alapanyagokat egy tányérban, majd kiskanállal a levesbe szaggatjuk őket. Pár perc alatt megfőnek!

Pizza (alaptészta)



1 kk. cukor
2 dkg élesztő
1 csésze langyos víz


megfuttatjuk az élesztőt 

40 dkg liszt 
5 kanál olaj 


hozzáadni az élesztőt, s addig gyúrni, amíg elválik a gyúródeszkától. 30 perc kelesztés.

Kelesztés után kinyújtjuk, majd belefektetjük a tepsibe, és azzal pakoljuk meg amivel tetszik! Ebből a mennyiségből egy tepsire való lesz.

Tapasztalataim:
A képen fagyasztott mexikói zöldséges pizza látható. A nyers tésztára először a paradicsomos szószt kenjük, rá aprított sonka vagy párizsi, mexikói zöldségkeverék és reszelt sajt kerül. 

Csokikenyér

12 dkg Ráma
30 dkg porcukor
4 tojássárga

ezeket habosra keverem, és hozzáadom az alábbiakat:

2 kanál barack lekvár
kevés rum
citromhéj
6 dkg dió
1 kis pohár tejföl
4 tojás felvert fehérje
25 dkg liszt
fél csomag sütőpor

Jól összedolgozzuk, majd a háromnegyed részét őzgerincbe töltjük. A maradék masszába keverünk 1 kanál kakaót, és az őzgerincbe rakott sárga massza közepébe húzunk vele egy csíkot.

Előmelegített sütőbe megsütjük, majd sütés után kiborítva a következő mázzal vonjuk be:

20 dkg cukrot
1 kanál kakaót
4 ek. tejet

felfőzünk, majd a végén 10 dkg vajat keverünk bele. Az így kapott mázat csurgatjuk a tészta tetejére még melegen.

2012. nov. 26.

Almás tócsi

2-3 alma
cukor

fahéj
citrom
liszt

Az almát nagy lyukú reszelőn legyalulod, adj hozzá cukrot, sót, citromot (héjat), fahéjat, és annyi lisztet, hogy a massza rendesen összeálljon. Keverd össze jól, és kiolajozott serpenyőbe tetszés szerinti nagyságban süsd ki!

2012. nov. 25.

Palacsinta

30 dkg liszt
2 tojás
kb 0,5 dl étolaj

csipet só
víz

Robotgéppel és annyi víz hozzáadásával, hogy csomómentes legyen, egyneművé dolgozzuk a hozzávalókat.

Olajjal kikent serpenyőbe egyenként kisütjük őket.

Tapasztalataim:
Ízesíthető fahéjjal, citromhéjjal, vaníliás cukorral a tésztája, sőt tejjel is ki lehet keverni. A fenti variáció egy olcsó megoldás.

Tartalmasabb leves mellé lehet kiegészítő étel!

Kukoricás rizs

rizs
1 db konzerv csemegekukorica vagy 20-30 dkg fagyasztott
só, bors
1 fej vöröshagyma
fokhagyma

Zsiradékot hevítek, rárakom a megmosott, lecsepegtetett rizst, és kicsit pirítom. Ha színt kapott, felöntöm annyi vízzel, amennyi a rizs mennyiségének kétszerese. Sózom, borsozom, 1 egész vöröshagymát rakok bele, fokhagymát, és egy doboz kukorica konzervet, vagy fagyasztott kukoricát. Felforralom, majd lefedve takarékon főzöm addig, míg be nem szívja az összes vizet, és puha nem lesz.

2012. nov. 24.

Almakompót



egy kg alma
citromlé
kevés víz
édesítő tabletta vagy kristálycukor
fahéj, szegfűszeg
csipet só

Az almát cikkekre, vagy kockákra vágom fel. Egy lábasba rakom, kevés citromlevet, és vizet öntök bele. Szegafűszeggel, fahéjjal, egy csipet sóval ízesítem, és cukrozom tetszés szerint.

Addig főzöm, míg pépszerű nem lesz. Húsok mellé finom köret.

2012. nov. 23.

Töltött káposzta



70 dkg darált hús
15 dkg rizs
10 dkg füstölt szalonna
vöröshagyma
fokhagyma
2-3 tojás
pirospaprika
1 kg savanyú káposzta
zsír vagy olaj
só, bors

A rizst félig megpárolom, de ha nyersen rakom a töltelékbe, akkor sincs semmi gond. A füstölt szalonnát apró kockákra vágom és kiolvasztom (tányérba szedem a pörcöket). A zsírjába megpirítok egy kis fej hagymát, amit előzőleg finomra vágtam. Hozzáadom a fokhagymát is.


A darált húshoz keverem a szalonnapörcöket, a pirított hagymát, a tojásokat, a félig megfőtt rizst, a pirospaprikát, borsot, és sót. Jól összedolgozzuk, ebből lesznek majd a gombócok.


Egy lábasba olajat vagy zsírt teszünk, beleszelünk pár fej vöröshagymát, üvegesre pirítjuk. Pirospaprikával megszórjuk, elkeverjük, és kevés vízzel felengedjük. Belerakjuk a megmosott és kinyomkodott savanyú káposzta felét. A tetejére rárakjuk a töltelékből formázott gombócokat, és a maradék savanyú káposztával fedjük le. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Megsózzuk és lefedve, nem erős tűzön puhára pároljuk.


Tapasztalataim:

Gazdagíthatjuk füstölt vagy nyers börkével is, így még finomabb lesz. A börkét ebben az esetben vagy a lepirított hagymára daraboljuk vagy a savanyú káposztára.

2012. nov. 22.

Darált húsos pörkölt

vöröshagyma
olaj
pirospaprika
darált hús
paradicsom
zöldpaprika
só, bors, kakukkfű, fokhagyma

Hagymát pirítok zsiradékon, lehúzom a tűzről, megszórom pirospaprikával, elkeverem, és felöntöm kevés hideg vízzel. Hozzáadom a darált húst, egy paradicsomot, erős paprikát, és sót.

Addig főzöm, míg a hús puha lesz - ez hamar bekövetkezik. A legvégén fűszerezem: só, bors, kakukkfű, fokhagyma. Összeforralom az ízesítőkkel, és már kész is!

Spagettivel tálalom!

Kakaós-vajas kenyér

Bármilyen banálisnak is tűnhet ez a "recept", én azt gondolom, hogy érdemes kipróbálni. Változatosságot jelenthet, ha gyorsan valami laktatót, és édeset enne az ember reggelire vagy vacsorára, ugyanakkor az otthoni hozzávalók felhasználásával történik mindez.

kenyérszeletek vagy zsemle
margarin vagy vaj
cukrozott kakaó

Vágunk egy szelet fehér kenyeret, megkenjük margarinnal, majd megszórjuk cukrozott kakaóval. Meleg tejjel fogyasztjuk.

változat: fahéjas cukorral is megspékelhetjük

Rakott krumpli

krumpli
tojás
lecsókolbász
szalonna
olaj vagy zsír
só, bors, rozmaring
tejföl

Krumplit, és tojást főzünk meg, majd kihűtve a lecsókolbásszal együtt felkarikázzuk. Szalonnát csíkozunk. A tejfölt előkészítjük, megsózzuk. A sütőt előmelegítjük.

Egy tepsit kikenünk zsiradékkal. Az alját beterítjük krumplival, rá egy sor tojás, majd egy sor kolbász kerül, amit megszórunk szalonna csíkokkal, és fűszerezzük sóval, borssal, és rozmaringgal. Tejföllel megkenjük, és az előbbi rétegzést megismételjük. A teteje tejfölös legyen. Berakjuk a sütőbe kb. egy órára, majd ha készen van, frissen tálaljuk.

2012. nov. 21.

Tejfölös-szalonnás tészta

tejföl
száraztészta
olaj
só, bors
szalonna
fokhagymapor vagy egész fokhagyma

Tésztát főzünk ki olajos, sós bő vízben. A szalonnát felcsíkozzuk, és megsütjük ízlés szerinti fűszerekkel. A tésztát leszűrjük, kirakjuk tányérokba, tejfölt halmozunk rájuk, és megszórjuk a kisütött szalonna csíkokkal.

Káposztás tészta




1,5 kg fehér káposzta
2 ek. cukor

50 dkg száraztészta
olaj
só, bors

Lereszelem a káposztát. Száraz, forró serpenyőben (nagy méretű) karamellizálom a cukrot 1 ek. vízzel. Ha már barnulni kezd, hozzáöntök egy pici olajat, és ha felforrósodott, rádobom a káposztát. Sózom, borsozom enyhén. Alaposan összekeverem. Lefedve készre párolom. Ha kell, pici vizet öntök rá. Ha már puha, leveszem a fedőt róla, s lepirítom.

A tésztát bő, sós, olajos vízben kifőzöm, és hozzárakom a káposztához, jól elkeverem az egészet. Porcukorral tálalom!

Mákos tészta

száraztészta
mák
kristálycukor
olaj

méz

Bő, sós, olajos vízben szélesmetéltet főzünk ki. Ha kész, leszűrjük, leöblítjük. Mákot darálunk némi kristálycukorral. A tésztát tányérokra szedjük, mákot hintünk rá, és meglocsoljuk mézzel.

Diós tészta

száraztészta
olaj

dió
méz

Száraztésztát főzök ki bő, olajos, sós vízben. Diót darálok, és mézet készítek elő. Ha kifőtt a tészta, leszűröm, leöblítem, majd tányérokba szedve diót halmozok a tetejükre, és megcsurgatom mézzel.

változat: lekvárral is ízesíthetem

Túrós tészta

füstölt szalonna
olaj
száraztészta
túró
tejföl

A füstölt szalonnát csíkokra vágjuk, és ropogósra kisütjük. (Ha édesen esszük, akkor porcukrot veszünk elő.) A száraztésztát kifőzzük bő, olajos, sós vízben, majd leöblítjük. A túrót villával összetörjük. A tejfölt előkészítjük.

A tésztát kiszedjük tányérokba, túrót halmozunk rá, tejföllel megcsepegtetjük, és pirított szalonnával megszórjuk. Aki édesen szereti, az szalonna helyett, porcukorral hinti meg.

Magyaros krumplileves

vöröshagyma
olaj
pirospaprika
krumpli

zöldpaprika
zellerszár
só, bors, fokhagyma
majoránna

Hagymát pirítok olajon, lehúzom a tűzről, megszórom pirospaprikával, elkeverem, felöntöm hideg vízzel, és belerakom a felkockázott krumplit. Erős paprikával, sóval, zellerszárral, fokhagymával ízesítem, és puhára főzöm a krumplit. Tálalás előtt még megszórom majoránnával.

Májas rizs

a rizshez:
rizs
olaj
só, bors, fokhagyma
(egyéb fűszer)

a májhoz:
csirkemáj vagy egyéb máj
vöröshagyma
zöldpaprika
olaj
majoránna
fokhagyma


Rizst mosunk meg vízben, és hagyjuk lecsepegni. Lábasban zsiradékot hevítünk, majd a rizst belerakjuk, és pirítjuk egy kevés ideig, majd felöntjük dupla annyi vízzel, mint amennyi a rizs mennyisége volt. Ilyenkor rakjuk bele a sót, borsot, fokhagymát, illetve egyéb fűszereket, amiket szeretnénk. Felforraljuk, és forrás után takarékra állítva a gázt, lefedve addig pároljuk, amíg a víz el nem tűnik a felszínéről. Keverni nem igazán szabad. Forrástól számítva 20-30 perc alatt készen van.

A csirkemájat vékony csíkokra vágom. A hagymát fölaprítom. A zöldpaprikát előkészítem. Olajat forrósítok, a kockára vágott hagymát, és a karikára vágott zöldpaprikát rádobom, és összeforgatva megpárolom. Ha a hagyma megpuhult rárakom a májat, és megborsozom. Nem kell sokáig sütni, maximum 2-3 percig. A lényeg, hogy ne maradjon véres - ezt könnyen ellenőrizhetjük: ha kiveszünk egy darab májat, és kettévágva élénk színe van. Sózni nem szabad sütés közben. Amikor megsült, meghintem majoránnával, és reszelek rá fokhagymát. 

Amikor a rizs is, és a máj is elkészült, akkor egy nagy lábasban összekeverem őket, és melegen, tányérokba szedve tálalom.

Megjegyzés: Mostanában előszeretettel használok igazi fokhagyma helyett fokhagyma granulátumot, mely nem tartalmaz sót. Ez azért is előnyös nekem, mert gyakran megesett, a fokhagyma elrohadt, mert nem volt mihez felhasználnom.

Önálló ebédként és köretként is finom ez az étel!

Vitaminsaláta

kígyóuborka/csemege uborka
paprika
retek
virsli vagy párizsi (elhagyható)
jégsaláta
só, bors
kapor (elhagyható)

Kígyóuborkát/csemege uborkát, paprikát, retket, virslit/párizsit(elhagyható) kockázok, csíkokra vágom a jégsalátát, és az egészet egy tálba rakom. Fűszerezem: borssal, kaporral (elhagyható). Jól összeforgatom, és a hűtőbe rakom. Tálaláskor mindenki a tányérjára szed belőle, és ízlés szerint sózza.

Megjegyzés: A salátához valók egyéni ízlés szerint variálhatóak illetve kinek-mi van otthon. Paradicsomot én nem szeretem ebbe a salátába, mert eláztatja az egészet, ezért ha mégis rakok hozzá, akkor inkább a tányérra szedve kerül rá.

Amit még nagyon tudok ajánlani: ha van otthon egy darab sajt, akkor azt elkockázva vagy csak úgy tördelve lehet még finomabbá tenni a salátát, sőt, ha még majonéz vagy tartármártás is kapcsolódik hozzá, akkor isteni eledel!

Kapros-kefíres öntet

kapor
kefír
só, bors

Kaprot aprítunk vagy előkészítjük a fagyasztott változatot. A kefirt egy tálba kanalazzuk, és meghintjük kaporral. Sózzuk, borsozzuk, és jól kikeverjük.

Salátákra kiváló öntet!

Megjegyzés: Nemcsak salátára való, hanem rántott ételek, - hal, sajt, hús, karfiol. gomba - mellé is vagy köret helyett.

Sütőzacskóban sült oldalas

oldalas
só, bors
zöldfűszerkeverék/húsvarázs
fokhagyma
sütőzacskó

Néhány oldalast egy tálba teszünk. Megsózzuk, megborsozzuk, zöld fűszerkeverékkel vagy húsvarázzsal jól meghintjük, és eloszlatjuk rajta, hogy minden oldalát érje. Fokhagymát pucolunk, és felaprítjuk. A sütőt bekapcsoljuk. A jól beízesített oldalast sütőzacskóba rakjuk, elterítjük, és egy nagy marék vágott fokhagymával megszórjuk. Tepsibe fektetjük, és egy órára betoljuk a sütőbe, mely alatt elkészül. Körettel tálaljuk!

Megjegyzés: A Tesco-ban kapható egy zöldfűszerkeverék, aminek a neve Smaragd, na ebből tettem az oldalasra, vagy ha éppen más ízvilágot akarok, akkor Húsvarázst használok.

Sütőzacskót pedig lehet külön is venni, akár az üzletláncok sajátmárkás termékét is.

Lángos

1 kg liszt
2 dl tejföl
0,5 liter tej
5 dkg élesztő
1 tojás
1 csapott ek. só
1 ek. olaj
olaj a sütéshez

Az élesztőt egy dl langyos tejben kevés cukorral felfuttatjuk. Amikor felfutott az élesztő, hozzáadjuk a liszthez, és eldolgozzuk benne, majd a tojást, tejfölt, sót, olajat, tejből pedig apránként adunk hozzá, amennyit felvesz.

Jól kidolgozzuk, és egy nem túl lágy tésztát gyúrunk belőle. Letakarva fél órát kelesztjük. 

Kinyújtjuk kb. fél cm vastagságúra, tetszés szerint kiszaggatjuk, majd még olajos kézzel lehet nyújtani közben. Forró olajban frissen sütjük ki amennyi elfogy belőle egyszerre. A maradékot olajos zacskókban a hűtőben tárolhatjuk egy hétig, vagy fagyasztani is lehet.

Csipetke

1 tojás
10 dkg liszt


A tojást sóval, és liszttel összegyúrom - kemény tésztát kell, hogy kapjak. Ezt csipkedem bele a levesbe, és megfőzöm. (vizet nem adok hozzá)

Tartalmas levesbetét! Gulyás-, bab-, és gombaleveshez ajánlom elsősorban.

Nokedli

liszt
1-2-3 tojás (liszt mennyiségétől függ)
víz


A tojást kikeverem a liszttel, a sóval, és annyi vízzel, hogy galuska sűrűségű legyen.

Ha levesbetét: tányérba keverem össze, zöldpetrezselyemmel gazdagítom, és kiskanállal szaggatom a levesbe.

Ha köret: nokedliszaggatóval készítem, és egy nagy tálba állítom össze

Gombaleves

friss vagy konzerv gomba
vöröshagyma
liszt
olaj
só, bors

A gombát, ha friss, megtisztítom és szeletekre vágom, ha konzerv akkor szűrőbe öntöm, és hagyom lecsöpögni. Vöröshagymát kockázok, de lehet félkarikára is vágni.

Az előkészített hagymát olajon pirítani kezdem, és hozzáadom a felszelt gombát is. Amikor összeesik, megszórom liszttel, és felöntöm vízzel. Sózom borsozom, és addig főzöm, míg puha nem lesz a gomba. 

Megjegyzés: Ez a leves így is nagyon finom, ez az egyszerűbb változat, de tehetek bele levesbetétet is, és habarást is készíthetek hozzá.

Habarás: lisztet, tejfölt és a levesből vett forró levet csomómentesre kikeverem, visszaöntöm az egészet a leveshez, és jól kiforralom.

Levesbetétnek nokedlit javaslok vagy csipetkét.

Kapros-tejfölös gomba

1. Megpirítom a hagymát olajon. Pirospaprikával megszórom, felöntöm egy kis vízzel, sózom, borsozom, hozzáadok egy paradicsomot és egy zöldpaprikát felszelve. Hagyom, hogy összeessen.
2. Ha már jól összefőtt az alap, hozzárakok 2-3 doboz konzerv szeletelt gombát. Főzöm tovább még egy ideig, de nem kell neki sok idő, mert a gomba már előfőzött. Fűszerezzük.
3. Amikor már puha a gomba, akkor tejfölös-lisztes habarással, és a habarásba tett kaporral kissé besűrítjük az ételt.
4. Összefőzzük, hogy megduzzadjon a liszt, és körettel tálaljuk.

Darás tészta

50 dkg száraztészta
24 dkg búzadara
9 ek. olaj
víz

A száraztésztát sós, olajos vízben kifőzzük, leszűrjük. A búzadarát a forró zsiradékban világos barnára pirítjuk, vízzel meglocsoljuk, hogy kissé megduzzadjon, és a jól lecsepegtetett tésztát hozzákeverjük, és átforrósítjuk.

Lekvárral vagy porcukorral tálaljuk!

Megjegyzés: Amit én tapasztaltam, hogy miután felöntöm vízzel, és kissé megduzzad, utána még lefedve a serpenyőt hagyjuk, hogy jól magába szívja a vizet.

A receptet Horváth Ilona szakácskönyvéből vettem.

Tarhonyás hús

Kb. 50 dkg húst, és 70 dkg tarhonyát használtam fel

1. Megpirítom a hagymát olajon. Pirospaprikával megszórom, felöntöm egy kis vízzel, sózom, borsozom, hozzáadok egy paradicsomot és egy zöld paprikát felszelve. Hagyom, hogy összeessen.

2. A húst belerakom, fűszerezem, felöntöm egy kis vízzel, és félpuhára főzöm. Közben tarhonyát pirítok egy serpenyőben.

3. Ha a hús félig megfőtt, hozzárakom a megpirított tarhonyát, vizet, és készre főzöm.

2012. nov. 20.

Csekőné-féle zöldségleves

1-2 fej vöröshagyma
néhány darab sárgarépa és fehérrépa
1 karalábé
negyed zeller
(vagy amilyen zöldség éppen otthon van)
olaj
liszt

bors
petrezselyem

A hagymát félkarikára vágom, a zöldségeket pedig kockára vagy karikára. Ha az előkészítés megvan, akkor a hagymával együtt olajon elkezdem párolni a zöldségeket. Párolás után liszttel megszórom, felöntöm hideg vízzel, és sózom, borsozom. Amikor a zöldségek megpuhultak, levesbetéttel gazdagíthatom az ételt: nokedlivel, grízgaluskával, májgombóccal, tésztával...etc. A legvégén még utóízesítem, ha arra van szükség, illetve megszórom petrezselyemmel.

Pirított káposzta

fehér fejeskáposzta
szalonna

bors
kömény
csipet cukor
kevés fehér bor
olaj

Apróra szeljük a káposztát, felcsíkozzuk a szalonnát, majd egyszerre olajon pirítani kezdjük őket. Időnként kevergettük, majd közben ízesítettük: só, bors, kömény, csipet cukor, és kevés bor tetszés szerint. Addig sütjük, amíg színt nem kap és kicsit meg nem puhul. Tányérra szedve, kenyérrel tálaljuk!

2012. nov. 19.

Sárgaborsóleves gazdagon

fél kg sárgaborsó
babérlevél
pár darab paradicsom
Húsvarázs vagy Füstölt ízesítő kocka
1 szál kolbász
pár darab sárgarépa és fehérrépa
egy fél zellergumó
liszt
olaj
pirospaprika
só, bors

A sárgaborsót átmosom, és forró vízbe beáztatom. Ezt a műveletet még egyszer megismétlem, miután kihűlt a víz. Közben a paradicsomot, a zellert, a sárgarépát, és a fehérrépát felkockázom, a kolbászt karikára szelem.


Egy nagy edényben felrakom a sárgaborsót pár darab babérlevéllel, és a paradicsommal együtt főni. Ha van, akkor rakok bele Húsvarázst vagy Füstölt ízesítő kockát. Nagy lángon főzni kezdem, és ha habos lesz a teteje, akkor egy szűrő segítségével a habot leszedem róla.


Félidőben hozzáadom a kolbászt, a répákat, és a zellert is. Közben ízesítem. Ha puhára főtt minden, akkor berántom, de ez a lépés elhagyható.


A rántáshoz zsiradékot hevítek, és lisztet szórok bele, egy kicsit pirítom rajta, majd a tűzről lehúzva pirospaprikával megszórom, elkeverem, és hideg vízzel felöntöm - ez mehet is bele a levesbe. Kiforralom, és forrón tálalom. Ha kell, fűszerezem, ahogy tetszik.

Becsinált leves



levesaprólék/láb, nyak, zúza/farhát darabolva

zöldségek tetszés szerint (sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé, zöldborsó, gomba)
fokhagyma
egy egész vöröshagyma
só, bors

a nokedlihez:

1 tojás
liszt
kevés petrezselyem

A levesaprólékot hideg vízbe felteszem főni. Ha farhátból készítem, akkor kisebb darabokra elvagdosom. Főzni kezdem, és amikor habosodik, akkor szűrővel leszedem a habot, majd amikor szép tiszta lett, akkor hozzáadom a kockára vagy karikára vágott zellert, fehérrépát, sárgarépát, karalábét (tetszés szerinti zöldséget. A vizet pótlom, ha szükséges. 


Sózom, borsozom, fokhagymával, és egy egész vöröshagymával ízesítem. Ha a zöldségek félig megpuhultak, ilyenkor lehet belerakni a zöldborsót, és a gombát (ha szeretnénk beletenni). 


Közben a nokedlit elkészítem: 

egy tojást annyi liszttel keverek ki, hogy ne legyen túl kemény, és adok hozzá egy kevés petrezselymet is. Kiskanállal szaggatom a levesbe, és ha feljönnek a galuskák a leves tetejére, akkor készen is van az étel. Forrón tálalom.

2012. nov. 18.

Bounty szelet

a tésztához:
30 dkg liszt
15 dkg margarin
10 dkg cukor
2 dkg kakaópor
1 cs. sütőpor
2 tojássárga
tej

a kókuszos részhez:

6 tojásfehérje
15 dkg porcukor
25 dkg kókuszreszelék

a krémhez:

4 tojássárga
2 cs. vaníliás pudingpor
4 dl tej
25 dkg margarin
20 dkg porcukor

a mázhoz:

20 dkg tortabevonó
1/2 evők. olaj

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, könnyen nyújtható tésztát kell kapnunk. Két részre osztjuk, kinyújtjuk, és az egyik lapot egy tepsibe simítjuk. 


A kókuszos krémhez a tojásfehérjéket és a porcukrot robotgéppel kikeverjük, majd óvatosan, fakanállal beleforgatjuk a kókuszt. Ezt a krémet a tepsibe rakott kakaós lapra rákenjük, majd befedjük a másik lappal.


Előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük. Kihűtjük.


A krémhez a 2 vaníliás pudingot 4 dl tejjel és 4 tojássárgával megfőzzük, és ezt is hagyjuk hűlni. Amikor hideg, akkor 25 dkg margarint 20 dkg porcukorral kikeverünk, és a vaníliás pudingos krémhez adjuk. Összeforgatjuk, és a sütőből kivett, kihűlt tészta tetejére kenjük.


A mázhoz a csokoládét kevés olajjal összeolvasztjuk, és az előzőleg vaníliás krémmel bevont sütemény tetejére simítjuk.


Egy éjszakát pihentetjük, másnap szeletelve tálaljuk.

Csirkecsíkok fűszeres bundában

A recept forrása: Alíz konyhája

csíkozott csirkemell
1 tojás
liszt
víz (vagy tej)
fűszerek (só, bors, cayenne bors, kakukkfű, fokhagyma granulátum)

A csirkemellet befűszerezzük ízlés szerint. (só, bors, fokhagyma granulátum)
A tojásból, lisztből, vízből (esetleg tejből) és a fűszerekből robotgép segítségével sűrű palacsintatésztát készítünk, és a felcsíkozott csirkemellet belerakjuk ebbe a masszába.

Olajat forrósítunk, és kisütögetjük őket. Frissen a legfinomabb! Hagymás tört krumplival tálaltuk!

2012. nov. 17.

Omlós pudingos keksz

A recept forrása: Böbsi konyhája




25 dkg puha margarin
25 dkg liszt
10 dkg porcukor
csipet só
egy csomag pudingpor (ízlés szerint)


A sütőt előmelegítjük.


Az alapanyagokat összegyúrjuk, gombócokat formálunk belőle, és kikent vagy kibélelt, egymáshoz nem túl közel rakosgatjuk a gombócokat.


Villa hátával a tetejükre egy mintát nyomunk, betoltjuk a sütőbe, és kb. 10-15 perc alatt megsütjük őket.


Tapasztalataim:

Csináltam már csokis, epres, vaníliás, karamellás, tejszínes változatban, de igazából olyan ízű lehet, amilyen pudingpor létezik.

Nagyon egyszerű, és gyors aprósütemény, mely dobozban eláll sokáig, persze, ha marad.


További ötletek:

dupla pudingporral
többféle puding keverékével

Dupla csokis brownie

A bögre mérete: 2 dl

a tésztához:
1 bögre víz
2 bögre liszt
1 bögre kristálycukor
2 tojás
1 vaníliás cukor
22 dkg margarin
1 dl natúr joghurt
1 evőkanál szódabikarbóna
4 ek. keserű kakaópor

a mázhoz:
egy csomag vaníliás cukor
12 dkg porcukor
12 dkg margarin
6 ek. natúr joghurt
4 ek. keserű kakaópor

A vizet, a margarint és a kakaóport a tűzhelyen összeforraljuk, majd a tűzről levéve belekeverjük a lisztet, kristálycukrot, szódabikarbónát, végül a 2 tojást, a vaníliás cukrot és a joghurtot. Alaposan összekeverjük kézi habverővel, majd kibélelt vagy kikent tepsibe töltjük a masszát.


Előmelegített sütőben, 20-25 percig sütjük, és még melegen a mázat (a hozzávalókat összemelegítjük) rásimítjuk.

Gombaleves zöldségesen

1 nagy fej hagyma
3 szál sárgarépa
2 szál fehérrépa
2 konzerv gomba
olaj, liszt
só, bors

A felhevült olajra rádobom a félkarikára felszelt hagymát, összeforgatom vele, picit pirítom, majd hozzáadom a felkockázott répákat, és a konzerv gombát vagy ha van, akkor a felszelt frisset. Együtt pirítom őket egy ideig, majd megszórom liszttel, elkeverem és felöntöm vízzel. Sózom, borsozom, és készre főzöm.

Tapasztalataim:
Lehet belefőzni nokedlit is. Tojás + só + annyi liszt, hogy galuskaszerű tésztát kapjunk, melyet kiskanállal szaggatunk a levesbe. Hamar megfő.

A zöldségeket tekintve gazdagíthatjuk zellerrel, karalábéval, borsóval vagy ami éppen otthon van.

Anyu-féle cukorborsófőzelék

A recept forrása: Cey-Bert Róbert Gyula: A magyar konyha ízei c. könyve

1 kg zöldborsó
petrezselyem
olaj, liszt
só, bors, fokhagyma
tej

Olajat hevítek egy lábasban, és hozzáadom a borsót. Megszórom petrezselyemmel, sóval, borssal, és addig párolom, míg össze nem esik. 


 Ezután megszórom liszttel, elkeverem benne, és felöntöm 1-2 dl tejjel, és ugyanannyi vízzel. Összeforralom, utóízesítem, és ha kell még továbbsűrítem liszttel és vízzel vagy liszttel és keményítővel.

Feltéttel tálalom.

Tapasztalataim:
Általában azért nem írok arányokat, mert nem szoktam számolni főzés közben, hogy hány kanál lisztet adok hozzá - pl. ebben az esetben sem számoltam.

Megtaláltam az eredeti receptet, így bemásolom az arányokat:

1 kg cukorborsó
5 dkg vaj
1 csapot ek. liszt
1 cs. petrezselyem
egy kevés őrölt fehér bors

1 dl tej

A szüleim feltéttel szeretik, én feltét nélkül eszem a főzelékeket. Egyébként a címbeli különbség onnan adódik, hogy én nem így készítem, ez anyu sajátossága, még ha a recept nem is tőle származik.

Dödölle

krumpli - liszt - só - olaj - vöröshagyma

A krumplit annyi sós vízben raktam fel főni, hogy éppen ellepje. Puhulásig főztem, majd a vízben krumplinyomóval összetörtem, és annyi lisztet adtam hozzá, hogy majdnem kemény masszát kapjak.

A vöröshagymát közben megpirítottam olajon és a krumplis-lisztes keverékből kézzel galuskákat formáltam. A galuskákat megforgattam a pirított hagymában, és kiken tepsibe sorakoztattam őket. Miután az összeset előkészítettem, előmelegített sütőbe toltam, és pirosra sütöttem a tetejét.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...