2013. nov. 5.

Csíkos mazsolás kalács

A recept forrása: Angelina-Fincsi

75 dkg liszt
5 dkg élesztő
4 ek. cukor
5 dl tej
0,5 dl olaj

(mazsola)

2 ek. kakaó
pici langyos tej
citromhéj
2-3 vaníliás cukor

cukros víz
tojássárgája
olaj

Az élesztőt felfuttatjuk kevés tejben, pici cukorral, majd a többi hozzávalóval együtt tésztát dagasztunk belőle. Két részre osztjuk, az egyik felébe kevés langyos tejjel összekevert kakaót gyúrunk, a másik felébe citromhéjat, és vaníliás cukrot. Meleg helyre rakjuk 1 órát kelni.

Ha megkelt, mindkét tésztát megfelezzük, és egyenként téglalap nagyságúra nyújtjuk őket. Kettőt-kettőt rakunk egymásra: fehér-kakaós vagy kakaós-fehér - kinek, hogy tetszik. Kicsit összenyomkodjuk a kinyújtott lapokat, majd feltekerjük, mint a bejglit. (Feltekerés előtt meg lehet szórni bőven mazsolával.)

2 rúd lesz belőle, melyet kiolajozott tepsibe fektetünk, lekenjük a tetejét felvert tojással, és még fél órát hagyjuk pihenni. Ezután előmelegített sütőbe toljuk (még előtte belebökünk késsel itt-ott a tésztába), és kb. 30 percig sütjük, de érdemes tűpróbával ellenőrizni, hogy megsült-e a közepe.

Miután kivettük a sütőből, kenjük le a tetejét cukros vízzel, mert ettől fényesebb lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...