2013. szept. 30.

Kinder szelet

A recept forrása: Barbi konyhája

a tésztához:
15 dkg porcukor
5 dkg margarin
2 tojás
2 ek. kakaópor
2 ek. méz
1 tk. szódapor
35 dkg liszt

a krémhez:
2 vaníliás pudingpor
1 nagy doboz tejföl (375/450 gramm)
4 dl tej
3 csapott ek. liszt

20 dkg porcukor
20 dkg margarin

a bevonáshoz:
150 gramm étcsoki
2 ek. olaj

A tésztához valókat: porcukrot, margarint, tojást, kakaóport, mézet gőz felett egyneművé dolgozzuk, majd hozzáadjuk a szódaporos lisztet, összegyúrjuk, cipóvá formázzuk, és hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, két részre osztjuk, és leolajozott tepsi hátán előmelegített sütőben két lapot sütünk belőle - fontos, hogy ne süssük túl, inkább előbb vegyük ki a sütőből, amikor már ránézésre kész, mert még a forró tepsitől úgyis sül. Kihűtjük.

A krémhez a pudingport, a tejföllel, a tejjel, és a liszttel sűrűre főzzük. Külön edényben a puha margarint habosra keverjük a porcukorral, és a kihűlt pudingos masszába dolgozzuk. A lapokat ezzel a krémmel töltjük be.

A sütemény tetejét pedig bevonjuk csokival, melyet gőz felett az olajjal olvasztunk össze. Érdemes egy éjszakára hűtőbe rakni, és másnap szeletelni, mert akkor már a lapok átpuhulnak.

2013. szept. 29.

Zöldséges karfiolleves


fél fej karfiol
2-3 db krumpli
2 szál sárgarépa
1 szál fehérrépa
só - bors - petrezselyem
fél paradicsom
zöldpaprika
olaj - liszt - pirospaprika
(tejföl)

A karfiolt rózsáira szedem, a krumplit kockára vágom, a répákat karikára, a paradicsomot cikkekre, a zöldpaprikát pedig félbe. Az így előkészített alapanyagokat fazékba teszem, vizet öntök rá, sózom, ízesítem, és az egészet puhulásig főzöm.

Ha puha, berántom: 
Olajat hevítek, megszórom liszttel, pirítom rajta egy kicsit (felhabzásig), majd a tűzről lehúzva meghintem pirospaprikával, és felöntöm hideg vízzel. Az elkészített rántást az ételbe szűröm, kiforralom.

Aki tejfölösen szeretné, az habarja is: Tejfölt keverek ki pár teáskanál liszttel, és forró levessel - csomómentesre dolgozom, és szintén a fazék tartalmához öntöm. Kiforralom - közben utóízesítem a levest.

Levesbetétet is tehetünk bele, pl.: nokedli, vajgaluska

Adventi csokis-diós csók




A recept forrása: Barbi konyhája

4 tojásfehérje
24 dkg kristálycukor
20 dkg darabolt dió
20 dkg darabolt étcsoki
csipet só

A sütőt előmelegítjük kb. 180 fokra.

A fehérjét egy csipet sóval, és kristálycukorral - amit folyamatosan adagolunk hozzá -, kemény habbá verjük, majd belekeverjük óvatosan a diót, és a csokit.

Alufóliával kibélelt tepsire evőkanállal kis halmokat rakunk az összeállított habból, majd betoljuk a sütőbe, melyet takarékra állítunk. Egy fakanalat rakunk a sütő ajtaja, és a sütő közé, hogy résnyire nyitva maradjon. 1 órán át sütjük a legalacsonyabb fokozaton, majd lekapcsoljuk a sütőt, és hagyjuk bent száradni.

Dobozokba tárolva sokáig elállnak!

Tapasztalataim:
Sajnos nekem nem volt arra lehetőségem, hogy az 1 óra elteltével hagyjam a sütőben száradni a sütiket, mert több tepsire való lett belőle, és egyszerre csak egy-egy tálcát tudtam kisütni. Úgy oldottam meg, hogy kiszedtem tányérra őket, és így is megszáradtak maguktól.

Legközelebb kisebbekre készítem őket, mondjuk elég egy falatnyira, hogy egyből el lehessen "tüntetni" őket.

Frissen letesztelve valami eszméletlen finomak!

3,5 órás szilvalekvár

A recept forrása: Befőzés télen-nyáron c. köny

2 kg kimagozott szilva
fél dl 10%-os ecet
40 dkg kristálycukor

A készítés előtti este a szilvát egy lábasba tesszük, rászórjuk a cukrot, és leöntjük ecettel. Fedő alatt 24 órán át állni hagyjuk.

Másnap, forrástól számítva 3,5 órát takarékon főzzük, majd lekapcsoljuk alatta a lángot, és 20 percig folyamatosan kevergetjük.

Fertőtlenített üvegekbe töltjük, celofánnal+gumival/tetővel lezárjuk, majd újságpapírba csomagoljuk, egy dobozba tesszük, és hagyjuk, hogy kihűljön.

Tapasztalataim:
24 óra helyett kb. 19-20 órát hagytuk állni, mert sajnos túl későn fejeztük volna be, ha tartjuk az időt.

Amikor letelt a 3,5 óra, még kb. 10 percig nem zártuk el alatta a lángot, hanem úgy kevertem folyamatosan, majd még láng nélkül 10 percet - ezt azért csináltuk, hogy párologjon a leve, és sűrűbb legyen. Megjegyzem, sikerült.

2013. szept. 28.

Tárkonyos krumplileves

I.
Pörköltalapot készítünk - olaj, hagyma, megdinsztel, megszór pirospaprikával, elkever -, majd hozzáadjuk a kockára vágott krumplit. Felöntjük levesmennyiségű vízzel. 

Só, bors, tárkony, zöldpaprika-paradicsom (ha van) meg amilyen fűszert gondolunk. Puhára főzzük, majd behabarjuk. Kiforraljuk egyszer, közben utóízesítjük. 

II.
Anyu úgy készíti, hogy a krumplit zöldségekkel (vagy anélkül) felteszi főni. Fűszerezi, tesz bele zöldpaprikát paradicsomot (ha van), majd ha megpuhult, akkor berántja, behabarja. Tárkonnyal, tárkonyecettel ízesíti.

Variációi:
Zöldségeket főzhetünk bele, illetve hogy ezeket a belefőzött zöldségeket pépesre turmixoljuk, és visszaöntjük a leveshez - így még ízesebbé válik az étel.

Habarás nélkül is készíthetjük, s ilyenkor mindenki tesz tejfölt a maga tányérjába.

Rakott krumpli sült krumplival



tojás
krumpli
füstölt szalonna
zsiradék
tejföl
só, bors, fokhagyma
rozmaring (elhagyható)
(reszelt sajt)

A tojásokat felrakom egy lábasba sóval, hideg vízbe a tűzhelyre és keményre főzöm őket. A krumplit meghámozom, és karikára szelem, a szalonnát csíkokra metélem. Tejfölt keverek ki sóval, olajjal és borssal.


Amikor a tojás kész, megpucolom, és félrerakom. Zsiradékot hevítek, és a krumplit a szalonnával majdnem készre sütöm benne. Ha nem fér bele az összes a serpenyőbe, akkor több részletben sütöm ki. Ízesítem sóval, borssal, fokhagymával.


Egy tepsit készítek elő, kikenem olajjal, és belehalmozom a szalonnás krumpli felét. Rávagdosom a megfőzött tojások felét, és meghintem borssal, fokhagymaporral, és enyhén rozmaringgal. Bőven kenek rá tejfölt, majd újra krumplis réteg, tojás, fűszerezés, és tejfölözés következik. A tetejét megszórom reszelt sajttal, ha van otthon.


Bekapcsolom a sütőt és kb. egy óra alatt készre sütöm, míg a teteje meg nem pirul.


Tapasztalat:
Sokkal finomabb, mint a hagyományos verzió!

Almás-sárgabarack krémleves

felezett sárgabarack
cikkekre vágott alma
szegfűszeg - fahéj
cukor - citromlé
1 tasak vaníliás/epres pudingpor
joghurt/tejföl

alma és sárgabarack kockák

A gyümölcs mennyiségétől függően pár liter víz, szegfűszeg, fahéj, cukor, citromlé segítségével szirupot főzünk - az a lényeg, hogy a fűszerek íze összeérjen. 

Ha kész, belerakjuk a felezett, és cikkekre vágott gyümölcsöket, és puhulásig főzzük.

Krémleves-állagúra turmixoljuk, és behabarjuk: 
1 tasak pudingport tejföllel/joghurttal csomómentesre keverünk, és öntünk hozzá a forró gyümölcsléből is - összedolgozzuk, és az egészet a fazék tartalmához öntjük. Kiforraljuk!

Ha túl sűrű lenne, felöntjük vízzel, ha pedig híg, akkor kevés lisztet/keményítőt keverünk ki vízzel, és a leveshez adjuk. Közben utóízesítjük, ha szükség van rá.

Hideg helyen hűlni hagyjuk, majd tányérokba adagoljuk, és megszórjuk kockára vágott almával, és sárgabarackkal. 

(Pudingpor helyett használhatunk keményítőt, és lisztet is!)

2013. szept. 27.

Marhapörkölttel töltött tócsi

maradék marhapörkölt (recept itt: Marhapörkölt)

4 nagy krumpli
fél fej hagyma
2 tojás
só - bors - egyéb fűszer
olaj - liszt

reszelt sajt - tejföl

A krumplit nagy lyukú reszelőn lereszelem a hagymával együtt. Hozzáadom a tojásokat, a fűszereket, és annyi lisztet, hogy felvegye a krumpli levét.

Olajjal kikent serpenyőben palacsintanagyságú tócsikat sütök belőle - mindkét felét meg kell sütni. Közben sajtot reszelek, és felhasználásig hűtőbe tárolom.

A töltött tócsik elkészítése:
Ha sütőben készítjük, akkor előmelegítjük a sütőt; (Ha frissen készítjük a pörköltet, és a tócsikat is, akkor nem kell átmelegíteni őket a sütőben/mikróban.)

A tócsi egyik felére marhapörköltet halmozunk, majd ráhajtjuk a tócsi másik felét. Olajjal vékonyan kikent tepsibe rakosgatjuk őket, és forró sütőbe toljuk, hogy átmelegedjenek. Miután kivettük őket, tejföllel lekenjük a tetejüket, és reszelt sajttal szórjuk meg. (Nem muszáj sütőt használni, mikróban is meg lehet csinálni.)

Egy adag töltött tócsi bőven elég egy embernek - salátaköret illik mellé!

Egybesült fasírt



fél kg darált hús
1 kis fej vöröshagyma
2 egész tojás
zsemle vagy kenyér
1-2 tk. mustár
só, bors
fokhagymapor
majoránna

zsiradék

zsemlemorzsa

A kenyeret vagy zsemlét tejbe vagy vízbe áztatom. A vöröshagymát olajon megpirítom. 


Egy nagy tálba teszem a darált húst, rá a kifacsart kenyeret, a pirított vöröshagymát, a mustárt, a tojásokat és fűszerezem: sóval, borssal, fokhagymaporral, majoránnával vagy amivel akarjuk. Jól összegyúrom és megkóstolom, hogy elég ízes-e. Ha megfelelő a fűszerezése, akkor egy kizsírozott tepsibe formálom rúd alakban. A tetejét megszórom zsemlemorzsával.


Bekapcsolom a sütőt, és betolom. Kb. egy órán át sütöm, közben locsolgatom a tepsibe levő forró zsiradékkal.


A képen látható két rúd egybesült fasírt több, mint 1 kg húsból készült.

2013. szept. 26.

Marhapörkölt



1 kg marhahús kockázva
2-3 fej vöröshagyma
paradicsom, zöldpaprika
olaj, pirospaprika
só, bors
(vörösbor)

A kockára vágott hagymát zsiradékon megpirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, megforgatjuk benne a kockára vágott húst, a feldarabolt paprikát és paradicsomot. Sózzuk, borsozzuk, és lassú tűzön puhára pároljuk - vörösbort/pálinkát adhatunk hozzá, ha nem elég szaftos. Körettel tálaljuk!


A képen egy nagyobb adag marhapörkölt van, ami szüretre készült!

Krumplis-sajtos szendvics

zsemle
maradék főtt krumpli
lapkasajt/más sajt
mustár
margarin - só

A zsemléket megkenem margarinnal, erre lapkasajtot, majd vékonyra vágott főtt krumplit helyezek. Sózom, esetleg más fűszerrel ízesítem, és pár csepp mustárt nyomok rá. Azonnal fogyasztható! (A főtt krumplit meg lehet melegíteni felhasználás előtt!)

Hentesborda



A recept forrása: Alíz konyhája

sertéshús csíkokra vágva

vöröshagyma, fokhagyma
só, bors, kömény, pirospaprika
ecetes uborka, és a leve
Piros Arany vagy más paprikakrém (elhagyható)
bor
olaj

A húst előző este, borssal fűszerezve előkészítem - ha van rá időm. Ha nincs, akkor felhasználás előtt teszem meg ezt a lépést.


Apróra vágott vöröshagymát, és fokhagymát pirítok olajon, majd hozzáadom a húst, és fehéredésig sütöm. Fűszerezem, felöntöm uborkalével (ízlés szerint), és 2-3 db kisebb uborkát adok hozzá, összevágva. Készre főzöm, közben kóstolgatom, ízesítem. Mielőtt levenném a tűzről az ételt, pár darab csíkokra vágott uborkát adok hozzá. Főzés közben az elpárolgott levét borral pótlom. Párolt rizzsel tálalom!

2013. szept. 25.

Rántott csirkecomb csont nélkül

csirke felsőcomb csont nélkül
só, bors, fűszerek
tojás, liszt, zsemlemorzsa
olaj

A kicsontozott felsőcombot befűszerezzük. Olajat hevítünk egy serpenyőben. A combot először lisztbe, majd tojássárgába, végül zsemlemorzsába forgatjuk, és közepes lángon a húsok mindkét oldalát pirosra sütjük. Kb. 5 perc oldalanként.

Körettel tálaljuk.

Tárkonyos zöldbableves

Nálunk nagyon közkedvelt fűszer a tárkony a savanykássága miatt. Nemcsak levest ízesítünk vele, hanem újabban ragukat is. Morzsolt formában, és ecetként használjuk.


A kép forrása: http://www.edenkert.hu/

Kétféle variánsa van itthon a Tárkonyos zöldbablevesnek, ugyanis anyu is másként készíti, és én is.


I. Tárkonyos zöldbableves - anyu-féle


A kockára vágott krumplit egy darab zöldpaprikával, paradicsommal, zellerszárral - ha van kockára vágott zellergumóval -, sóval, borssal feltesszük főni. Ha felforrt, belerakjuk a zöldbabot, és puhulásig főzzük. Közben kóstolgatjuk, fűszerezzük sóval, borssal, tárkonnyal (ecettel).


Ha megpuhult: berántjuk, majd behabarjuk.

A rántáshoz olajat hevítünk, megszórjuk liszttel, pirítjuk rajta egy kicsit, majd a tűzről lehúzva megszórjuk pirospaprikával, és hideg vízzel felöntjük. A leveshez adjuk. Kiforraljuk.

A habaráshoz a tejfölt kevés liszttel vagy keményítővel csomómentesre keverjük, és adunk hozzá a forró levesből. Összedolgozzuk, és a leveshez szűrjük. Kiforraljuk.

II. Tárkonyos zöldbableves - saját verzió

Ha az étel jellege megengedi, akkor általában pörköltalapot használok.

Olajon néhány fej aprított hagymát dinsztelek meg, majd lehúzom a tűzről, megszórom pirospaprikával, elkeverem, és belerakom a krumplit a fagyasztott zöldbabbal együtt. 

Felöntöm vízzel, fűszerezem sóval, borssal, tárkonnyal, paradicsommal, paprikával, esetleg zellerrel, ha van. Készre főzöm. 

A végén behabarom, kiforralom, és közben utóízesítek.

Ezen a két variáción kívül még persze megemlíthetjük az alábbiakat is:

- krumpli nélküli
- habarás nélküli tárkonyos zöldbableves

Tapasztalatok:

Természetesen mindkét elkészítési mód részleteiben lehet eltérő, hisz nem mindig van kéznél zöldpaprika, paradicsom, krumpli vagy zeller. 

A fűszerezés tekintetében, ami nagy általánosságban mindig jelen van ennél a levesnél: só, bors, tárkony - de néha kerülhet bele majoránna, fokhagyma vagy ízlés szerint bármi, ami otthon van. Helyettesíthetjük is az alapanyagokat.

Ki-ki hogy szereti: berántva, habarva, vagy pörköltalappal teljesen változó, kedvtől, időtől, alapanyagtól is függhet.

Csak mirelit zöldbabból szoktuk készíteni, a fűszerek szárítottak, a zellerszár friss vagy fagyasztott, a gumóval egyetemben. Nyáron, ha van friss paradicsom, akkor azt használjuk, télen elraktározott fagyasztottat - paprikát szintén.

Egy biztos: a recept csak egy váz, mindenki azzal gazdagíthatja, amivel akarja, sőt inspiráló lehet egy másik étel elkészítéséhez is.

Zsíros pogácsa




1 kg liszt
1 tasak sütőpor
2 élesztő (10 dkg)
25 dkg zsír + a kenéshez
só, cukor
tej - annyi, hogy a tészta nyújtható legyen


Az élesztőt kevés, cukros tejben felfuttatjuk, majd összegyúrjuk a hozzávalókat, kisodorjuk vékonyra, a tetejét megkenjük zsírral, és hajtogatjuk! 

15 percig pihentetjük, majd még egyszer kinyújtjuk, zsírral lekenjük a tetejét, és hajtogatjuk, de ellentétes irányban. Újabb 15 perc pihentetés után a tésztát ujjnyi vastagra sodorjuk, és szaggatjuk.

A pogácsák tetejét megkenjük tojással, köményt/szezámmagot/sajtot szórunk rá, és előmelegített sütőbe tolva, szép pirosra sütjük őket.

Tapasztalataim:
Az egyik legfinomabb pogácsa receptünk. 

Kétszer hajtogatjuk, de lehet háromszor is, csak akkor megint ellentétes hajtogatás és 15 perc pihenő van. 

Minden behajtás előtt a tetejét lekenjük zsírral!

2013. szept. 24.

Rántott cukkini



cukkini
liszt - tojás - zsemlemorzsa
olaj
só, bors

A cukkinit meghámozom. Ha vastag, akkor kettévágom, kikaparom a magját, és félkarikára vagdosom, ha vékony, akkor karikákra vágom. Besózom.


A panírozáshoz előkészülök: olajat rakok fel egy serpenyőbe a tűzre, lisztet szórok egy tányérba, pár darab tojást sóval-borssal felverek, zsemlemorzsát szórok egy edénybe.


A nedvességtől leitatott cukkinit egyenként bepanírozom: liszt - tojás - zsemlemorzsa - és forró olajban kisütöm aranybarnára.

Rántott patisszon


megtisztított patisszon, darabokra vágva
olaj - só, bors, fokhagymapor - tojás - liszt - zsemlemorzsa

A darabokra vágott patisszont besózom, és fokhagymaporral megszórom, fél órára állni hagyom, hogy levet eresszen; felhasználáskor leitatom róla a nedvességet.

Olajat hevítek - közben panírozni kezdek. A patisszont először lisztbe, majd felvert sózott, borsozott tojásba, majd zsemlemorzsába forgatom, és forró olajba aranybarnára sütöm mindkét oldalát.

2013. szept. 23.

Krumplis rétes

8 db réteslap
főtt krumpli
tejföl
olaj, só
cukor

A sütőt előmelegítjük. 2 db réteslapot használunk rudanként, így ebből a mennyiségből 4 rúd rétes lesz.

A réteslapot nedves konyharuhára terítjük, megkenjük olajjal, és cukros tejföllel locsoljuk meg - erre kerül a második réteslap, melyet szintén olajjal, és cukros tejföllel kenünk meg vékonyan. A főtt krumplit nagy lyukú reszelőn erre reszeljük rá, majd ismét cukros tejföllel öntözzük meg ott, ahová nem jutott krumpli. Két rövidebbik felén behajtjuk, majd a hosszabbik felén feltekerjük, mint a bejglit.

Leheletnyi olajjal kikent tepsibe rakjuk az így elkészített rudat, és vékonyan lekenjük olajos tejföllel.

A másik 3 rúd rétest is így készítjük el.

Előmelegített sütőbe pirosra sütjük. Nagyon finom!

Jó burgonyás tészta készítése



1 kg burgonya
kb. 20-30 dkg. liszt (attól függ, mennyire lisztes a burgonya)
egy jó kanál búzadara
2 evőkanál olaj vagy 3 dkg zsír
1 tojás


friss/befőtt szilva

fahéjas cukor

A héjában megfőtt és áttört burgonyát elkeverjük a zsiradékkal, liszttel (apránként adjuk hozzá a lisztet, nehogy sok legyen, illetve ha nem lenne elég a megadott mennyiség, akkor még tegyünk hozzá), darával, megsózzuk, és egy tojással összegyúrjuk. Pihentetés nélkül dolgozzuk ki. Többféle ételhez használható.


Vizet forralok, egy kanál olajjal. A tésztát kinyújtom, felvágom négyzetekre és a közepükre rakom a felezett szilvát, melybe egy kiskanál fahéjas cukrot teszek. Golyóvá formálom és a lobogó vízben kifőzöm. Amikor a gombócok feljönnek a víz tetejére, akkor készen van az étel.

Pirított zsemlemorzsába forgatva tálalom.
A receptet Horváth Ilona szakácskönyvéből vettem.

Lekváros gombóc

Az alábbi recept alapján burgonyás tésztát gyúrok: 
A jó burgonyás tészta készítése

Egy nagy fazékban vizet teszel fel kevés olajjal melegedni. Az előzőleg begyúrt tésztát kinyújtom, és kockákra vágom. A kockák közepébe kemény lekvárt teszek, összegömbölyítem őket úgy, hogy nehogy kifolyjon belőle az anyag, majd a lobogó vízbe rakosgatom. Egyszerre ne tegyünk túl sokat a vízbe!


Amikor a gombócok feljönnek a víz tetejére, szűrővel kiemelem, majd pirított zsemlemorzsába forgatom őket egyenként.


Porcukorral megszórva kínálom!

2013. szept. 21.

Tarhonya köretként

3 dl tarhonya
kb. 6 dl forró víz
só (ételízesítő)
fokhagyma
olaj

A tarhonyát olajon megpirítom, majd felöntöm kb. 6 dl forró vízzel (inkább kicsit kevesebb legyen), megsózom, és fokhagymával ízesítem. Felforralom, és takarékra állítva a lángot alatta puhulásig főzöm.

1 rész tarhonya 2 rész víz

2013. szept. 20.

Sárgabarack krémleves

darabolt sárgabarack
cukor, egész fahéj
egész szegfűszeg
csipet só
citromlé
1 tasak pudingpor (eper, vanília, puncs)
tejföl

Vízből fahéj, cukor, szegfűszeg, citromlé, és egy csipet só hozzáadásával szirupot készítünk. Amikor már jól összeforrtak a fűszerek, a feldarabolt sárgabarackot is belerakom. Addig főzöm, míg kissé szét nem esik a barack, aztán botmixerrel krémleves-állagúra turmixolom.

1 tasak epres pudinport kikeverek egy közepes tejföllel (375 gramm), és néhány kanálnyi forró főzőlével. Az egészet a krémleveshez adom, és egyszer kiforralom. Ha túl híg lenne, akkor némi vizet keverek ki pudinggal/liszttel/keményítővel, és újrasűrítem.

Amikor kész, tányérokba szedem, és hagyom kihűlni. Fogyasztás előtt kockára vágott friss barackkal gazdagítom.

Pudingpor helyett keményítőt, illetve lisztet is lehet használni.

2013. szept. 19.

Sárgabarack lekvár

1250 gramm sárgabarack
500 gramm kristálycukor
1 tasak 2:1 dzsemfix

A sárgabarackot a dzsemfixszel összekeverem, és nagy lángon, állandó keverés mellett felforralom. Amikor felforrt, botmixerrel leturmixolom, hozzáadom a cukrot, és még egyszer kiforralom.

Fertőtlenített üvegekbe töltöm, és a tetejét lezárom. Hagyom teljesen kihűlni.

2013. szept. 18.

Csalamádé

fehér káposzta
vöröshagyma
répa, paprika
kígyóuborka
só, cukor, ecet
kömény

A káposztát, vöröshagymát, paprikát vékony csíkokra, a répát, és az uborkát vékony karikára vágjuk. Először a káposztát sózzuk be, és állni hagyjuk. 

Pihentetés után tesszük hozzá a többi zöldséget, a köményt, a cukrot, és ecetet pedig ízlés szerint. Miután elkészült, hűtőbe tesszük, és érni hagyjuk.

A zöldségeket tetszés szerint válasszuk meg, lehet bele több fajtát is tenni.

2013. szept. 17.

Meggy nyersen eltéve

1 kg magozott meggy
40 dkg kristálycukor
1 mokkáskanál nátrium benzoát

A magozott meggyet a kristálycukorral, és a tartósítószerrel összekeverjük, és 2-3 napig időnként átforgatva így hagyjuk. A végén fertőtlenített üvegekbe töltjük a meggyet (a leve nélkül), és jól lezárva tároljuk. Változatosan lehet felhasználni!

2013. szept. 16.

Cukrozott meggy üvegben

magozott meggy
kristálycukor
rum

A meggyet a cukorral rétegezve szorosan befőttesüvegbe nyomkodjuk, majd hagyjuk egy kicsit, hogy leülepedjenek. Mielőtt lezárjuk őket celofánnal, és kupakkal, mindegyik tetejére egy kevés rumot öntünk.

Az így eltett meggyet felhasználhatjuk süteményekhez, krémekhez, réteshez...etc.

2013. szept. 14.

Joghurtos-gyümölcsös poharas krém

3 dl natúr joghurt
10 dkg porcukor
2 tojássárga
1 tasak zselatin fix
5 dl tejszín
1 habfixáló
gyümölcs + a díszítéshez
babapiskóta/kekszmorzsa

A natúr joghurtot, a tojássárgákat, és a porcukrot kézi habverővel összekeverjük. A tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük. A gyümölcsöt feldaraboljuk, a babapiskótát összemorzsoljuk. Poharakat készítünk elő.

Az előkészített joghurtos krémbe szórjuk a zselatin fixet, elkeverjük, majd óvatosan hozzáadjuk a felvert tejszínt, és a gyümölcsöt is. 

A poharak aljára tésztamorzsát hintünk, rá pár szem gyümölcs, majd a krém kerül. A tetejét tetszés szerint díszíthetjük. Jól lehűtve tálaljuk.

2013. szept. 13.

Paprikás lisztbe forgatott ponty





pontyszeletek
pirospaprika, liszt
olaj
só, bors, fokhagyma

A pontyszeleteket előkészítés után befűszerezzük: só, bors, fokhagyma, illetve ízlés szerint. Felhasználásig állni hagyjuk.

Olajat hevítünk, a pirospaprikát liszttel keverjük össze, és a halszeleteket egyenként beleforgatjuk, majd azonnal a forró olajba tesszük sülni. Mindkét felét szép pirosra sütjük.

Rántott-, köménymagos-, és tojásleves

Az alap: Rántott leves

olaj - liszt - pirospaprika

só - bors
kenyérkocka

Olajat hevítünk, liszttel szórjuk meg, amit kevergetve zsemleszínűre pirítunk, majd a tűzről lehúzva megszórjuk pirospaprikával, és felöntjük hideg vízzel. Fűszerezzük sóval, borssal, és pirított kenyérkockával tálaljuk.


Köménymagos leves


vöröshagyma - olaj - liszt - pirospaprika

só - bors - kömény
kenyérkocka

Az apróra vágott vöröshagymát olajon megpirítjuk, majd megszórjuk liszttel, mellyel szintén pirítjuk egy ideig, de közben adjunk hozzá 1-2 tk. köményt is, melyet pár pillanatig megkapatunk. Ha ez megvan, a tűzről lehúzva megszórjuk pirospaprikával, elkeverjük, és felöntjük hideg vízzel. Sóval, borssal, ha kell még őrölt köménnyel ízesítjük, pirított kenyérkockával tálaljuk.


Tojásleves


Ugyanaz, mint az előzőek, annyi változtatással, hogy mielőtt lekapcsolnánk a tűzről, 1-2 felvert tojást öntünk a levesbe, melyet kiforralunk, és már tálalható is! :) Lehet ebbe is tenni kenyérkockát!


Legtöbbször igazából az ember ötvözi a hármat, és így lesz belőle:

Köménymagos-tojásos rántott leves

Almás-szilvás pite



50 dkg liszt
14 dkg kristálycukor
15 dkg margarin
2 tojás
1 sütőpor
3 ek. tejföl
fahéj

szilva felezve
reszelt alma
kristálycukor
fahéj

A sütőt előmelegítjük.

A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, két részre vesszük. Az egyik részt kinyújtjuk, majd egy kikent tepsibe helyezzük. Erre kerül a reszelt alma vastagon, és az alma tetejére a felezett szilva húsával lefele, ezután pedig megszórjuk kristálycukorral, és fahéjjal. A másik, kinyújtott tésztalappal fedjük le a tetejét. 

Beleszurkálunk néhány helyen villával, majd forró sütőbe toljuk, és pirosra sütjük.

2013. szept. 12.

Rizses hús zúzából




25-30 dkg leveszöldség
50 dkg kockázott zúza
30 dkg rizs
só, bors, fűszerek
olaj

A leveszöldséget karikára vágom, és a kockázott zúzával, sóval, borssal, fűszerekkel együtt felteszem főni annyi vízben, amennyi ellepi. Lassú tűzön puhára főzöm.

A rizst olajon megpirítom, és háromszoros mennyiségű zöldséges-zúzás lével öntöm fel. Felforrás után, takarékon főzöm puhulásig.

A végén a rizst összeforgatom a zöldséges zúzával.

2013. szept. 11.

Rántott hús



csirkemell- vagy karajszelet
liszt - tojás - zsemlemorzsa - olaj
só, bors

Bő olajat teszek fel a gázra hevülni.

A hússzeleteket kiklopfolom, ha vastagabbak lennének. A lisztet, tojást, zsemlemorzsát előkészítem egy-egy tányérra. A tojást felverem, sózom, borsozom.

Az előkészített húsokat először lisztbe, majd tojásba, végül zsemlemorzsába forgatom, és a felforrósodott olajba mindkét oldalukat pirosra sütöm.

Mézes krémes



a tészta:

1 tojás

4 dkg vaj
1 kávéskanál szódapor
2 ek. méz
2,5 ek. tej
15 dkg cukor

a fenti alapanyagokat gőz felett sűrűre főzzük, majd még melegen beleteszünk 40-45 dkg lisztet, összegyúrjuk és 4 részre osztjuk.

Kinyújtjuk, és zsírozott tepsi hátán megsütjük mind a 4 lapot.

A krémhez:


4 dl tejben 4 ek. búzadarát megfőzünk, és hagyjuk kihűlni.


25 dkg margarint, 25 dkg cukrot és 1 tasak vaníliás cukrot habosra keverünk, majd a már kihűlt felfőzött darás krémet is beledolgozzuk.


A krém elkészítése után a lapokat betöltjük:


Az első lapra a krém felét, a második lapra sárgabaracklekvárt, a harmadik lapra pedig a maradék krémet kenjük. A teteje a negyedik lap.

Lenyomatjuk a tetejét. Másnap felszeljük, ekkor már a lapok is megpuhulnak.


Megjegyzés: Érdemes kevesebb lisztet belerakni a tésztába, hogy ne legyen olyan kemény, amikor kinyújtjuk.

Kakaós csiga

a tésztához:
50 dkg liszt
0,5 dl olaj
pici só
2 tojássárgája
5 dkg cukor
3 dkg élesztő
3 dl tej

a krémhez:
5 ek. cukor
2 ek. kakaó
15 dkg margarin

a kenéshez:
cukros tej

Az élesztőt pici cukorral, és kevés tejjel összekeverjük - közben a többi alapanyagot egy tálba mérjük, és hozzáöntjük az előkészített élesztőt. Fakanállal jól összekeverjük, és meleg helyre rakjuk duplájára kelni.

A krém hozzávalóit kikeverjük.

Kelesztés után a tésztát két részre osztjuk, egyenként kinyújtjuk, és megkenjük a krémmel. Feltekerjük, és ujjnyi darabokra vágjuk. Kikent tepsibe tesszük egymás mellé, és előmelegített sütőbe kb. 20-25 perc alatt pirosra sütjük.

Mielőtt kivennénk a sütőből, meglocsoljuk meleg, cukros tejjel, és pár percre visszatoljuk.

2013. szept. 10.

Karamellás krémes


A recept forrása: enreceptem.hu


a tésztához:

25 dkg liszt
1 kiskanál szódapor
10 dkg porcukor
5 dkg margarin
1 ek. méz
1 tojás

az 1. krémhez:

0,5 liter tej
2 vaníliás pudingpor
2 dl víz
2 ek. liszt
2 ek. cukor

15 dkg porcukor

25 dkg margarin

a 2. krémhez:

6 ek. kristálycukor
1 dl víz
fél liter habtejszín
habfixáló

a mázhoz:

2 karamellás pudingpor
2 ek. olaj
forró víz
12 dkg porcukor

A tészta alapanyagait gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Két részre osztjuk, és előmelegített sütőben lekent tepsi hátán mindkettőt megsütjük. Félrerakjuk hűlni.


Az első krém elkészítése:

A tejet a vaníliás pudingokkal, vízzel, liszttel, cukorral pudinggá főzzük, majd még melegen belekeverjük a margarint, és porcukrot. Hűlni hagyjuk.

A második krém elkészítése:

A kristálycukrot karamellizáljuk egy lábasban, majd felöntjük a vízzel, és hagyjuk, hogy felolvadjon benne az összecsomósodott cukor. Félrerakjuk. 

A tejszínt habfixálóval felverjük kemény habbá, majd kanalanként vagy vékony sugárban hozzáadjuk a kihűlt karamellt (ha esetleg nagyon besűrűsödne a karamell, akkor kevés vízzel újra felmelegítjük, és így adjuk a tejszínhez). Óvatos mozdulatokkal elkeverjük.


A sütemény összeállítása:

Egy tésztalapot tálcára teszünk, megkenjük az első: vaníliás krémmel, majd erre kenjük a második: karamellás-tejszínes krémet, és befedjük a második tésztalappal, melynek a tetejét az alábbi mázzal kenjük le:

A karamell pudingot olajjal, porcukorral, és annyi forró vízzel összekeverjük, hogy éppen kenhető állaga legyen (1-2 ek. forró víz elég szokott lenni). Ezzel vonjuk be a tészta tetejét.


Hűtőbe rakjuk az elkészült süteményt, és másnap szeleteljük.

Isler változatok





I.

28 dkg liszt
28 dkg margarin
14 dkg cukor
14 dkg dió
fahéj
citromhéj

II.

30 dkg liszt
20 dkg margarin
10 dkg porcukor
2 tojássárga
citromhéj
fahéj

Az alapanyagokat összegyúrom, majd fél órát pihentetem. Kiszaggatom, és előmelegített sütőben megsütöm kb. 10-15 perc alatt. Ha kihűltek, utána lehet lekvárral tölteni, és csokival bevonni.

Feketeerdő


A tészta:
6 tojássárgáját 20 dkg cukorral, 2 ek. vízzel kikeverünk habosra. A megmaradt 6 tojásfehérjét keményre felverjük. 7 ek. lisztet, 2 dkg kakaót, kevés sütőpor keverünk össze egy tálban.

A habosra felvert cukros-tojásos masszába fakanállal először a lisztes-kakaós-sütőporos keveréket, majd a felvert fehérjét dolgozzuk bele óvatosan.


Előmelegített sütőben, alufóliával kibélelt tepsibe tűpróbáig sütjük. Ha kihűlt, 2-3 részre vágjuk hosszában, attól függően, hogy milyen vastagra sikerül a tészta.


A krém:

2 ek. kakaót, 2 csomag vaníliás pudingot, fél liter tejben megfőzünk, kihűtünk. Ha kihűlt: 11 ek. porcukrot 25 dkg puha margarinnal kikeverünk, és a megfőzött pudingos keverékbe dolgozzuk. Ízesítjük rumaromával, ha van.

Fél liter tejszínt keményre felverünk, pár maréknyi meggyet kimagozunk.


Összeállítjuk a süteményt (2 lapos piskóta esetében):

Az alsó piskótalapra kenjük a csokis krém felét, megszórjuk a kimagozott meggy felével, és rákenjük a felvert tejszín felét. Erre kerül a második piskótalap, melyet az előző sorrend alapján kenünk meg.

A tetejére olvasztott csokit csurgatunk vékonyan, de ez a lépés el is maradhat.

Brassói aprópecsenye

fél kg lapocka
krumpli
olaj, só, bors
leveskocka
pirospaprika, majoránna

A húst csíkokra vágjuk, és forró zsírban barnára pirítjuk. Ha szép sötét már a színe, megsózzuk, borsozzuk, és bőven meghintjük majoránnával. Öntünk rá vizet, és leveskockát teszünk bele. Lefedve, puhára pároljuk. 

Közben bő olajban kisütjük a kockára vágott krumpli. A puha húst zsírjára sütjük, és megszórjuk pirospaprikával. Elkeverjük, és hozzáadjuk a megsült krumplit. Összemelegítjük, és forrón tálaljuk.

2013. szept. 9.

Linzer változatok


Mindkét változatot készítjük, hamar megvan. A tésztát érdemes gyors mozdulatokkal összegyúrni, és felhasználásig hűtőbe tárolni. Az ismert módon szaggatjuk, sütjük, töltjük.

I.

45 dkg liszt
30 dkg margarin
15 dkg porcukor
1 tojás
késhegynyi szódapor

II.

30 dkg liszt
20 dkg margarin
10 dkg porcukor
2 tojássárga
citromhéj
fahéj

Lencseleves zöldségesen


fél kg lencse
1 vöröshagyma
2-3 paradicsom
2 sárgarépa
1 fehérrépa
negyed zeller
fél karalábé
fél szál kolbász
só, bors, babérlevél, fokhagyma

A lencsét annyi vízben, amennyi bőven ellepi, felrakom főni babérlevéllel, sóval, borssal. Amikor felforr, hozzáadom a feldarabolt zöldségeket, a paradicsomot, és a hagymát. Vízzel felöntöm, ha szükséges. 


Puhára főzöm - közben ízesítem, és a végén a karikára vágott kolbászt is belerakom, amivel kb. még 10-15 percig főzöm. 

2013. szept. 8.

Egyszerű káposztasaláta


fehér káposzta
vöröshagyma
só, cukor, ecet
kömény

A káposztát késsel vékony csíkokra vágjuk, majd besózva állni hagyjuk - közben kevergetjük. 

A vöröshagymát szintén csíkokra vágjuk, és hozzáadjuk a káposztához. Köménnyel, cukorral, ecettel ízesítjük. Az ecet-cukor mennyiségét ízlés szerint mindenki maga kísérletezze ki - mi szeretjük, ha érezni lehet benne az ecetet. 

Miután elkészült, hűtőbe tesszük, és hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.

Paradicsomleves


a rántáshoz:
liszt - pirospaprika - olaj

egyéb hozzávalók:

sűrített paradicsom
só, bors
cukor
vöröshagyma
zellergumó és zellerszár
erőspaprika
(bazsalikom, oregánó)

rizs vagy ki-mit szeret levesbetétként


Rántást készítünk: olajat forrósítunk, megszórjuk liszttel, pirítjuk, majd a tűzről levéve megszórjuk pirospaprikával és felöntjük a paradicsompürével. Elkeverjük, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük, hozzárakunk egy vöröshagymát, zöldpaprikát, kevés cukrot és vízzel felöntjük.


Zellerszárral vagy gumóval gazdagíthatjuk. Főzés közben kóstolgatjuk, hogy kell-e még bele cukor vagy valamilyen fűszer, pl.: bazsalikom vagy oregánó. Ha zellergumót raktunk a levesbe, mikor puhára főtt, botmixerrel pépesítjük és visszaöntjük a fazékba - így még ízesebb lesz az étel.


A főzés vége előtt rakunk bele 1-2 marék rizst vagy másmilyen levesbetétet, és azzal készre főzzük.

Lecsós csirkecomb/szárny


Egy tepsit előkészítünk. A csirkecombokat/szárnyakat sóval, borssal, fokhagymával, egyéb fűszerrel beízesítjük, bevagdossuk több helyen, hogy jobban átsüljön, majd félrerakjuk.

4-5 db hagymát, 2 tv paprikát, 3 paradicsomot karikákra vágunk, és az előkészített tepsibe először a hagymakarikákat, majd a paprikát, végül a paradicsomot rétegezzük. Vaj- vagy margarindarabkákat csipkedünk a tetejére, és a húst erre rakjuk.


Előmelegített sütőbe toljuk lefedve, időnként megforgatjuk a combokat/szárnyakat, hogy mindkét oldalukat érje a hő. Kb. 1-1,5 óra alatt pirosra, puhára sütjük. (A legvégén a fóliát levesszük róla, mert így jobban pirul.)


Körettel tálaljuk!

2013. szept. 7.

Paprikás krumpli


1 kg krumpli
1-2 vöröshagyma
olaj, pirospaprika
virsli vagy lecsókolbász
zöldpaprika, paradicsom
só, bors, fokhagyma

Olajon megpirítom a hagymát (adhatok hozzá szalonnát is, akkor a hagymával együtt pirítom meg), majd lehúzom a tűzről, megszórom pirospaprikával, elkeverem és hozzárakom a megpucolt, hasábokra vágott burgonyát. Felöntöm annyi vízzel, amennyi ellepi. Adok hozzá sót, borsot, fokhagymát, zöldpaprikát, paradicsomot. 

Amikor a krumpli megpuhul, beletesszük a karikára vágott virslit vagy kolbászt, és pár perc főzés után készen is van.

Fehér kenyérrel, savanyúsággal vagy kompóttal tálaljuk.

Almás rántásos rétes


Az alaprecept forrása: Rántásos rétes

15 dkg lisztből, és 25 dkg margarinból rántást csinálunk, majd felhasználásig kihűtjük.

30 dkg liszt, 2 dl tejföl, csipet só, 1 tojás hozzáadásával tésztát gyúrunk, vékonyra kinyújtjuk, majd megkenjük az elkészített rántással. Feltekerjük, mint a bejglit, 6 részre osztjuk, és a töltelék elkészítéséig pihentetjük.

Az almát lereszeljük, cukrot, és fahéjat készítünk elő. A sütőt előmelegítjük.

A 6 részre osztott tésztákat egyenként kinyújtjuk. A kinyújtott lapokat olajjal kenjük meg, majd egy sorba a tészta hosszabbik oldalára reszelt almát halmozunk, megszórjuk bőven cukorral, és fahéjjal a tetejét. Feltekerjük, majd olajjal kikent tepsibe rakjuk, és a maradék 5 darabot is az előzőek szerint töltjük meg.

Az elkészített réteseket tojással lekenjük, majd előmelegített sütőbe szép pirosra sütjük a tetejét! Porcukorral meghintve tálaljuk!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...