2013. okt. 29.

Gesztenyével töltött csirkemell




3 csontozott csirkemell
30 dkg natúr gesztenye ledarálva
3-4 zsemle
tej, só, bors, szerecsendió
olaj, liszt, tojás, zsemlemorzsa

A csirkemellet oldalt annyira vágjuk be, hogy legyen egy "zsebe", ebbe fogjuk rakni a tölteléket. A töltelékhez a zsemléket beáztatjuk tejbe.

A gesztenyét egy tálba teszem, hozzáadom a kinyomkodott zsemléket, sót, borsot, szerecsendiót, és ha kell, tojást. Ha túl lágy lenne, adok még hozzá zsemlét, illetve a kész tölteléket egy kicsit berakom a fagyasztóba.

A húst befűszerezem, majd a kész töltelékkel megtöltöm a zsebeket, és összenyomkodom a szélein, ha kell megtűzöm. 

Így panírozom be: 
először liszt, aztán felvert tojás, és végül zsemlemorzsába hempergetem. Közepes tűzön sütöm többszöri forgatással, hogy jól átsüljön.

Tapasztalataim:
A gesztenyét a fagyasztóból vettem ki hozzá, és mivel 30 dkg-s adagokban fagyasztottam le, ezért muszáj volt ennyit felhasználnom. Szobahőmérsékleten simán kiengedett.

Sajnos elkövettem azt a hibát a töltelék készítésénél, hogy annyira beáztattam a zsemléket, hogy a gesztenyéhez adva elég lágy lett a töltelék - ezért aztán tojás sem kellett bele. Ekkor száraz zsemlét csipkedtem bele, majd kézzel belegyúrtam a masszába. Azért még ekkor sem ártott berakni egy kicsit a hűtőbe, hogy összeálljon. Felhasználáskor már nem volt gond vele.

Az eredeti recept szerint nem kellett volna bepanírozni, de mi úgy döntöttünk, hogy ezt a megoldást választjuk. Így is finom volt.

Mivel soha nem ettem még ilyet, ezért nehezen született meg a töltelék, ugyanis nem volt viszonyítási alapon, hogy milyennek kellene lennie. 

Egyébként ez a hús hidegen sokkal finomabb, és könnyebben szeletelhető is volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...