1 kg savanyú káposzta
fél kg-kg krumpli
2-3 fej vöröshagyma
csülök
pár szelet szalonna
fűszerek
olaj
A sütést megelőző napon a csülköt feldaraboljuk, befűszerezzük, és másnapig állni hagyjuk.
A savanyú káposztát kimossuk, és megkóstoljuk; ha már nem annyira savanyú, akkor félretesszük, ellenben újramossuk. A krumplit karikára, a hagymát félkarikára vágjuk.
Kacsasütőben fogjuk elkészíteni az ételt, melyet előzőleg kikenünk olajjal.
Az edény aljának egyik felére halmozzuk a káposztát, a másik felére (a káposzta mellé) pedig a karikázott krumplit. A káposztára a szalonna szeletek kerülnek, a krumplira pedig a karikázott hagyma, majd beterítjük az egészet a feldarabolt, és az előző napon befűszerezett csülökkel. Lefedjük a tetejét.
Előmelegített sütőbe tesszük, és 1,5-2 órán keresztül sütjük.
Tapasztalataim:
Egyik ismerőstől kaptunk egy ilyen egytálételt, amit most először készítettünk el mi magunk is. Jó nagy adag lesz belőle, de ha összeül egy 5-6 személyes család, akkor el is fogy az étel! Másnap is simán fogyasztható!
Egyébként a csülköt pár nappal a sütés előtt is már be lehet fűszerezni - ugyanez az ismerős tanácsolta. Könnyű elkészíteni, csak összerakod a hozzávalókat, és úgy időzítesz, hogy kb. 1,5-2 órával a sütőbe tolás után lehessen enni! Nagyon-nagyon laktató étel!
Lehet gazdagítani oldalassal is, mondjuk fele arányban csülök, fele arányban oldalas - vagy csak oldalassal is érdemes kipróbálni! Sülés közben időnként meg lehet fordítani a húst.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.